7. fejezet

7. fejezet

- Nos, akkor mire vársz?- dörzsölgette izgatottan a tenyerét Emmett.

- Tapsra- kacsintottam, mire elkezdett örült módjára tapsolni. Áá, ez hülye. Mindegy. Egy utcsó csókot nyomtam Edward ajkaira, majd Jasper felé fordultam. Újból küldött felém egy olyan igazi, Jasperes, térdrogyasztó mosolyt. Úristen. Ezt büntetni kéne.

Végül is támadóállásba helyeztem magam, de nem vetettem rá magam, viszont elkezdtem kerülgetni, keresve egy olyan pillanatot, amikor nem figyel. Ilyen viszont nem volt, úgyhogy nyíltan támadtam.

Az egész olyan volt, mint egy őrült tánc, amiben egymás ellen vagyunk, mégsem érünk úgy igazán egymáshoz, viszont tele van szenvedéllyel.

Kezdtek eluralkodni rajtunk az érzések, és már kezdett az egész nem is bunyó lenni... Nem figyeltünk, csak egymás közelségét kerestük, így hamar leszorítottam a földre, és győztem.

Jasper elismerően mosolygott rám, Edward pedig büszkén ölelt meg. Eléggé koszos lettem.

- Haza megyek átöltözni és lezuhanyozni- mondtam Ednek, majd egy búcsúcsókot nyomtam az ajkaira.

Otthon rögtön beálltam a zuhany alá, alaposan lemostam magamról minden mocskot, majd egy szál törülközőben mentem vissza a hálószobába... ahol Jasper volt elnyúlva az ágyon, teljes tisztaságban.

- Hát te meg mit csinálsz itt?- kérdeztem meglepetten.

- Vártam rád. Hiányoztál- jött oda hozzám. Lehajolt és megcsókolt. Olyan lágyan és szívmelengetően, térdrogyasztóan és szenvedélyesen, hogy a szívem belesajdult. Ilyenkor elhittem, hogy ez helyes, hogy mi összetartozunk... hogy szeretem.

Aztán a csók véget ért, az érzések szertefoszlottak, az illúzió eltűnt.

- Megyek és felveszek valamit..- mondtam, majd belibbentem a gardróbomba. Felvettem cicanadrágot és egy fehér tunikát, majd visszamentem Jasperhez.

- Itt is vagyok.

- Látom. És gyönyörű vagy, mint mindig- bókolt, mire elpirultam.

- Tudod, hogy mi nem lehetünk együtt...- suttogtam, mikor már egy ideje feküdtem a karjaiban.

- Ez a legszebb az egészben. Varázslatos, titokzatos... igazi tündérmese- suttogta vissza. Könnyek gyűltek a szemembe, és lassan végigcsurogtak az arcomon. Szóval Ő így éli meg?

Ez egyszerre volt szívszaggatóan gyönyörű és nyomorúságosan fájdalmas.

- ..és gyönyörű, akár csak te.

- Kérlek... kérlek, ne mondj ilyeneket- bújtam még jobban hozzá, kiélvezve a pillanatot. Marcus sokszor emlegette nekünk, hogy élvezzünk ki minden egyes pillanatot az életben, mindegy, hogy milyen az, kivel, hol, mikor, hogyan. És az életünk soha nem lesz üres. Egyedül ilyenkor csillogott valami más is a szemében, mintha a múltat élné meg újra és újra.
Így tettem most is, és nem érdekelt, hogy mit fogok érezni. Az a jövő zenéje, a mostani pillanat a legfontosabb.

Jasper nem sokkal később úgy döntött, haza megy, én pedig ott maradtam egyedül. Nem sokkal utána jött Edward.

Az aznap éjjel tele volt mély érzelmekkel, szenvedéllyel, szeretettel... és bizonygatással. Be akartam bizonyítani, hogy én szeretem Őt, csak Őt, mindörökké.

Nem tudom, kinek akartam jobban bebizonyítani, Edwardnak szavak nélkül, vagy magamnak... De tény, hogy így volt.

Álmomban Edward és Jasper értem harcoltak, és én hiába kiabáltam, ordítottam, nem álltak le. Nem tehettem semmit. A végére mindketten meghaltak, és én egyesegyedül maradtam az erdőben, zokogva. Az egészben talán az kavart fel a legjobban, hogy mennyire valóságos volt. Átéltem minden egyes érzést, és főleg a vége volt ijesztően valóságos.

- Minden rendben, kedvesem?- kérdezte Edward, mikor éjjel végre valahára felébredtem. Mondtam volna, hogy igen, de akkor hazudtam volna. Viszont beszélni sem akartam neki az álmomról, mert féltem, hogy elveszítem, akár az álmomban. Azt nem élném túl.

- Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el- suttogtam a bőrébe. 

- Persze, hogy nem hagylak el, hisz... szeretlek- mondta ki. Melegséggel töltötte el a szívem.

- Szeretsz?- szipogtam.- Én is szeretlek. Nagyon, nagyon... örökké. Bármi történjék is- ígértem neki. Valóban így éreztem. Hiába volt ott Jasper is, Edward iránt a szerelmem tartós és igazi, csak gyenge vagyok ahhoz, hogy el tudjam veszíteni Jaspert, de Edward elvesztésébe belehalnék.

- Mi történt?

- Nekem elég, hogy megígérted az örök szerelmed. Ettől megnyugodtam- mondtam, és valóban így éreztem.

Így, összebújva Edwarddal aludtam el újra, és most már nyugodtabb álmom volt, magamat láttam Edwarddal egy réten, kettesben. Ő egy öltönyben volt... én pedig egy menyasszonyi ruhában.

Mikor felkeltem, teljesen biztos voltam benne, hogy ez valahol a jövőben benne lesz. Benne kell lennie. 

A napok teltek, de Jasperrel nem akartam többé találkozni. Nem szabad vele lennem, mert Edward a mindenem.

A garázsban voltam éppen, az autóm hátsóülésén ültem, és cigarettáztam. Füves cigi. Nem oldja meg a gondokat, de segít egy kicsit kikapcsolódni és a kérdéseket is elfelejtem.

Kezdett hatni az anyag. Kicsit fura volt, mert már nagyon régen nem csináltam ilyet, utoljára évekkel ezelőtt Félixxel, Demetirvel és Jane-nel. Fura, de ha megfelelő a mennyiség, hat a vámpírokra is.

Valahonnan előbukkant Jasper. Ó a fenébe, mindig a legjobbkor.

- Bella?! Te kiütötted magad?- hüledezett. Ó Istenem... mit parázik? Csak egy nyomorult szál cigi. Megkínálom Őt is.

- Kérsz? Hat ám rád is majd- kacsintottam. Jasper először vonakodott, de aztán csak beleegyezett.

Néztem, ahogy elszívja, majd lassan kezdi Ő is "jól" érezni magát.

Nem is tudom hogy történt, egyszer még együtt vihogtunk, aztán megcsókolt, átölelte a nyakamat, én pedig Őt...

Különösebben nem fűznék hozzá semmit. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk! Sajnos ide nem jutott időnk novellát írni... :/
Daphne&Lily :)