14. Fejezet

14. Fejezet

  

Az eszméletemmel együtt az időérzékemet is elveszítettem. De talán pár perc elteltével már hallottam a hangokat, még ha távolról is, mintha csak egy távoli vízhang lenne a fejemben, de egyre erősödtek a hangok. Majd óvatosan kinyitottam a szemem, a hirtelen jött fény zavarta tökéletes látásom, így pislogtam párat, hogy a fény foltokból összeálljon a kép. A nappaliban voltunk, a kanapén feküdtem, fejem Edward lábain pihent, míg Carlisle és Charlie fölém hajolva tanulmányoztak.
- Kicsim. - sóhajtott Edward kicsit megkönnyebbülve, de még láttam szemeiben az aggodalmat csillogni. Lassan emeltem fel egyik kezem és simítottam végig arcán. Kicsit erőtlennek éreztem magam, de egyébként nem éreztem semmi furcsát.
- Jól vagyok. - mondtam halkan végig gyönyörű szemeibe nézve.
- Nem úgy festesz. Úgyhogy Carlisle megvizsgál rendben? - kérdezte lágy hangon.
- Semmi bajom, tényleg. - mosolyogtam, majd aggódó tekintetek kereszttüzében ültem fel és bújtam Edwardhoz.
- Senki nem lesz csak úgy rosszul Bella. - szólalt meg Carlisle.
- Tudom, de ez csak amolyan pszichikai, és nem fizikai rosszullét volt. Gondoljatok bele, az elmúlt időben minden olyan gyorsan történt körülöttem, és ez elég húzós volt nekem. - rejtettem arcom Edward nyakába.
- Akkor sem ártana egy alapos kivizsgálás. - mondta komolyan Carlisle.
- Carlisle, félig vámpír vagyok, nem lehet túl komoly bajom.
- Te tudod, én nem akarlak rákényszeríteni, de ha máskor is elájulsz, vagy bármilyen furcsaságot észlelsz azonnal szólsz, megegyeztünk?
- Igenis. - mosolyogtam rá, ezzel lezárva a témát. - Drágám, hazakísérsz? - mersztettem könyörgő szemeket Edwardra, aki persze azonnal helyeslően válaszolt, de a szokásossal ellentétben, most beültetett a kocsiba és úgy vitt haza. 

Ahogy hazaértünk felhívtam Victoriat, hogy elmeséljem neki, amit Charlie mondott az édesanyánkról. És megígérte, hogy holnap visszajönnek. Ezek után már csak a mindennapi teendőimet végeztem el, majd bebújtam Edward mellé az ágyba. De közelsége hirtelen tudatosult bennem, és ellepte tudatom az a bizonyos vörös köd. Hevesen kaptam ajkai után, amit ő is hasonlóan viszonzott. S a ruháink is hasonló hirtelenségben kerültek le rólunk …
Reggel, kicsit fáradtan, de valahogy mégis kipihenten ébredtem Edward ölelő karjaiban. Szerelmem valakivel halkan beszélt telefonon, akiről később, amikor megszólalt megtudtam, hogy Alice, de már csak az elköszönésük hallottam.
- Jó reggelt Édesem.
- Neked is Szerelmem. - mosolyogtam és adtam egy apró puszit a szájára. - Ugye nem miattam tettétek le?
- Nem, csak elmondta, hogy Carlisle elhívta közeli barátainkat, hogy segítsenek.
- Segítsenek, de miben?
- Meg találni anyukád. - mosolygott féloldalasan.
- Ezt … igazán nem kellett volna. - mondtam meghatottan.
- Ha többen keressük, akkor hamarabb megtaláljuk.
- Jó, de miattam ezt nem kellett volna megtennetek. - bújtam hozzá szorosan.
- Kicsim, hisz családtag vagy, és mi mindent megteszünk a másikért.
- Annyira hálás vagyok neked, hogy vagy nekem. - mondtam köszönetet, de a meghatottságtól majdnem elsírtam magam. Egy darabig még így maradtunk ölelkezve, de a suli miatt fel kellett kelnünk.

A suliban nem történt semmi sem, de utána Edwarddal, nem hozzájuk mentünk, hanem haza, mivel meg akartam várni a testvérem. De a várakozásra nem volt szükség, ugyanis ahogy beléptünk a nappaliba, testvérem máris a nyakamba vetette magát.
- Jajj, annyira hiányoztál már. - öleltem őt szorosan.
- Te is nekünk. - nevetett. Amint elváltunk egymástól James is megölelt, és valószínűleg csak ekkor vehették észre, úgy igazán, hogy nem vagyok egyedül.
- Te meg ki vagy? - nézett páromra nővérem.
- Edward Cullen vagyok. - mutatkozott be kedves hangon, és kezet fogott Jamesszel.
- Cullen? - nézett rám nővérem.
- Igen. - bújtam Edward ölelésébe. - A szerelmem.
- Azt hiszem lesz miről beszélnünk. - mondta jelentőségteljesen. Ezek után én kicsit részletesebben felvázoltam a történteket, Charlie-val és anyuval kapcsolatban, amikor hirtelen csöngettek, Edward ment ajtót nyitni, és hallottam, hogy Charlie jött. Ahogy belépett a nappaliba azonnal Vickhez ment, hogy megölelje őt.
- Nem miattad jöttem ide, egyedül a testvérem és az édesanyám miatt. - mondta hideg hangon testvérem.
- Minek jöttél? - kérdeztem.
- Csak hogy megbeszéljük, hogyan fogjuk keresni anyátokat.
- Remek, akkor menjünk át a Cullen-villába. - indultunk el az én végszavammal. Mivel vámpír tempóban futottunk az erdőben, ezért hamar meg is érkeztünk. De ahogy beléptünk a villába Charlie hirtelen lefagyott a vendégek láttán. Ezt nem tudtam mire vélni, de valahogy nem is érdekelt annyira.

Hogy kik azok és miért reagált úgy Charlie, ahogy? Hümm jó kérdések. És a következő részben benne lesznek a válaszok.;D
Daphne&Lily
xoxoxoxoxoxox

13. fejezet

13. fejezet

Edward -úgy tűnt- meg sem hallotta a kérésemet, így kénytelen voltam utána menni. Phil mindig rosszkor bukkan fel. De a szerencse az az, hogy Jasper mit sem tud az én kis történetemről. Akkor aztán tényleg feje tetejére állni a világ.

Edward ugrani készült. Az izmai- amik meglehetősen imponáltak nekem- megfeszültek, és már majdnem belefeledkeztem a látványba, de sajnos észhez kellett térnem, mert különben nem sok maradt volna Philip-ből. Amit nem is nagyon bántam volna, de nem akartam, hogy Edward ezzel mocskolja be magát. Nekem is sokszor eszembe jutott a gondolat, és nem is kíméltem, kiéltem a szadista hajlamaimat- de csak gondolatban. 

Hirtelen nem támadt jobb ötletem, és Edward elé álltam, de túl későn, már elrugaszkodott. A gond csak az volt, hogy a briliáns ugrás helyett rajtam landolt és mivel nem vagyok teljesen vámpír, törékenyebb is vagyok nála. Reccsenést hallottunk és hirtelen fájdalom nyilallt a csuklómba. Megint. A jobb csuklómat rendszeresen eltörtem, és szerencsétlen már idáig is ramaty állapotban volt, na de most...

Philip rosszindulatú nevetésétől zengett az erdő. Beleborzongtam, hogy ezt már a kastélyban is mennyit hallottam, és még csak fel sem tűnt a belőle áradó gonoszság.

Edward felpattant- nem is volt rajtam többet, mint egy másodperc-, és felállított engem is, noha a lábaimnak semmi baja nem volt.

A kezemet az övéibe vette, és úgy tűnt, szakértelemmel veszi szemügyre. Az a gyanúm támadt, hogy valóban ért hozzá.

Valahonnan- nem tudom honnan, túlságosan belemerültem Edward tanulmányozásába- előkerült Charlie. Na, már csak Ő kellett! Teljes a cirkusz.

- Mi történt?- sietett azonnal ide hozzánk. Phil-nek szemlátomást megnyúlt az arca.

- Te figyelsz engem, vagy mi a franc? Meg mondtam, hogy hagyj békén. Nem tartunk igényt az apaságodra nyolcvan év után- mondtam neki. Ez kicsit picsásan hangzott, de végül is igaz volt. Én már megszoktam a gondolatot, hogy Aro az apám. Ez különösen hasznos, mert ha Aro meghal, vagy netán lemond a trónról, akkor én követem. De persze ez csak az egyik oldala. Sok más is van, például, hogy személyesen Aro tanított meg olvasni. Nem sokszor vette elő az igazi apuka énjét, de akkor imádni való volt.

- Bella, kérlek, most hagyd ezt a dolgot. Még el sem magyarázhattam, hogy miért kerestelek fel benneteket.

- És én vajon miért érzem azt, hogy egyáltalán nem érdekelsz?

- Nem rólam van szó. Az édesanyádról.

Döbbenten néztem rá. Kicsit fellelkesült, hogy figyelek rá és lázasan magyarázni kezdett.

- Lehet, hogy életben van. Legalábbis jó okom van ezt feltételezni.

- Lehetetlen. Meghalt, nem élhette túl. Egyáltalán hogy jut ilyesmi az eszedbe?- ripakodtam rá, de meg sem rezzent.

- Egy régi barátommal találkoztam valamikor. Látott egy fényképet az anyádról, és azt mondta, látott egy pont ugyanilyen nőt, aki annyiban különbözött, hogy vámpír volt. Hát nem érted? Amikor ti megszülettetek, én megpróbáltam átváltoztatni, de azt hittem, hogy nem sikerült, ezért hamarosan ott hagytam, és elvittelek titeket Volterrába. Valahogy segítsetek megkeresni, kérlek! Szükségem van rá... rátok.

- Jókor jut eszedbe a családod. Anya nem hagyott volna minket el, főleg Volterrában, ahol először el akartak pusztítani minket. És éppen ezért... szeretném megismerni. Végül is egy anya mégis más, mint egy anya helyett anya. De hogyan csináljuk?- tűnődtem el.

- Ezt majd később, most a kezed a fontosabb. Carlisle el tudja látni?- fordult Edward felé. Nem győztem kapkodni a fejem.

- Állj... Apa, te ismered Cullenékat?

- Bella, a világ kicsi, a vámpírvilág még kisebb, és Cullenék híresnek számítanak a mi világunkban. Mindenki kíváncsi rájuk és az életformájukra, éppen ezért mindenki hallott már róluk, ha éppen nincs titokban a létezésük az adott személy számára. Szóval ne lepődj meg azon, ha Carlisle barátja vagyok. Mellesleg majdnem egyidős vagyok vele, csak pár évvel vagyok fiatalabb.

A hosszú monológtól zúgott a fejem. Valahogy mostanában annyi minden történt velem, és képtelen voltam feldolgozni már ezt a szöveget, holott nem tartalmazott szinte semmit, csak Charlie koráról tudtam meg valamit.

A világ elsötétült körülöttem.

Hmm, jól nyomom ma. Mindenhol frisseltem ^^ Lehet, hogy Bella anyjának a személye nagy meglepetés lesz, ezt mindenesetre még részletesen meg kell tárgyalnom Lily-vel :D És kivételesen igyekeztem én is valami dinamikus fejezetet hozni, ez sikerült : )

xoxo

Daphne&Lily

Díjaink *-*

Nagyon szépen köszönjük Szaszanak! <3

Szabályok

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Rólunk:

1. Imádok írni és olvasni egyaránt.

2. Szeretem Budapestet (Daphne)

3. Mindketten imádjuk a zenét.

4.Mindketten imádjuk az idézeteket.
5. Az időbeosztás a specialitásom. (Lily)
6.  Kedvenc színem a kék, a lila és a vörös (Lily)

Akiknek küldjük:

1. Waltex
2. Jess
3. SzofiCullen
4. kácsa
5. Minie 95 ღ

12. Fejezet

12. Fejezet

Ahogy Jasper elment, visszagondoltam eddigi elcseszett életemre. Az anyukámra, aki miattam halt meg, Philre, aki csak undorítóan kihasznált és megcsalt, és most itt van Edward és Jasper. Már máig tönkretettem nem csak a saját, de Jasper életét is, amivel sajnos Alice-ét és Edwardét is. Szörnyű vagyok, annyi mindenkinek okoztam már fájdalmat, és annyian okoztak már nekem. De az fáj a legjobban, hogy mindhármukat szeretem és ha kiderül, hogy Jasper és köztem van valami, akkor kettejük életét tönkre is vágtam, a magaméról nem is beszélve, nem tudom mi lenne velem Edward nélkül, de viszont ha sikerül titokban tartani a félrelépésünk, akkor Jasper és én fogunk szenvedni. Bár talán, idővel Jasper kiheverné Alice-szel ezt az egészet, én meg tudom, hogy Edward képes lenne kiverni őt a fejemből. Hiába fájt minden, és csak arra vágytam, hogy minden újra visszakerüljön a helyére, ez azonban nem megy egyik pillanatról a másikra … Ugyanakkor nem akartam magam teljesen elhagyni sem, így bevonultam a fürdőbe és a zuhany alá beállva engedtem hideg vizet a fejemre, amikor már úgy éreztem, hogy képes vagyok mást is csinálni a bőgésen kívül elzártam a csapot.

De a szobában már nem voltam egyedül, mivel Edward az ágyon fekve várt rám. Lassan mért végig, majd lassan komótosan hozzám sétált, hogy egy lágy csókot váltsunk. Éreztem rajta, hogy többet akarna, de nem tett semmit sem, figyelembe vette, hogy én kicsit meg vagyok zuhanva az elmúlt pár nap miatt.
- Menj, öltözz fel, addig itt megvárlak. - mondta, miután elváltunk, úgyis tettem, ahogy mondta.
- Hogyhogy ilyen hamar visszajöttél? Már ne érts félre, örülök, hogy itt vagy. - bújtam ölelő karjaiba.
- Nem akartalak egyedül hagyni. Egyébként ma ráérsz ugye? - nézett szemebe mosolyogva.
- Attól függ mire.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vadászni.
- De tegnap voltunk. - néztem rá furcsán.
- Na jó, ez nem jött be. - nevetett fel. - Szeretnék neked mutatni valamit, csak meglepetésnek szántam és nem találtam más indokot.
- És mit szeretnél mutatni? - kíváncsiskodtam.
- Az meglepi, na akkor ráérsz?
- Rád mindig rá érek. - nevettem. - De mond el hova megyünk. - meresztettem kis kutya szemeket.
- Hiába erőlködsz nem mondom el. - öltött nyelet rám, még egy darabig próbáltam kiszedni belőle sikertelenül, így végül elindultunk, az erdő felé.

Mindketten imádtunk futni, így kézen fogva szeltük az erdőt, nem tudtam hova megyünk, de a hegy felé mentünk, azon belül is egy barlangba. De már csak emberi tempóban sétáltunk egyre mélyebbre és mélyebbre, míg Edward be nem fogta a szemeim.
- Hékás, miért takarod el a szemem?
- Meglepetés Szépségem. - nevetett felháborodásomon és vezetett tovább. - Felkészültél? - súgja fülembe a kérdést, amikor pár perccel később megálltunk.
- Igen, igen látni akarom. - ahogy kimondtam, a kezei a szememről a derekamra fonódtak és várta a reakcióm. Egy csoda szép belső aula mélyedésben voltunk, aminek közepén víz állt, de a legérdekesebb az volt, hogy jóval világosabbnak látszott a barlang ezen része, mint az a kis járat, amin jöttünk. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy a víz különböző formákat festett a falra. Nem tudtam, meddig gyönyörködtem a helyiségben, amikor már összetudtam szedni a hangom.
- Ez varázslatos. - pillantottam Edwardra, aki engem nézett. - Köszönöm, hogy megmutattad nekem. - csókoltam meg hirtelen. Lefeküdtünk a földre és csak öleltük egymást, közben egymást és a barlangot csodálva.

Órákig fekhettünk így, békében és szeretetben, de aztán úgy döntöttünk, hogy majd máskor is visszajövünk majd, de inkább mentünk, vagyis menni akartunk haza, de tettünk egy kis kitérőt az erdőben, csak úgy a futás miatt. De ahogy száguldottunk az erdőben, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne minket, nem tudtam, ki lehet az, vagy egyáltalán van-e valaki, esetleg csak én vagyok túl paranoiás. De ekkor megpillantottam valakit, kicsit távolabb, ahogy velünk együtt szalad. Hirtelen összpontosult bennem, ki az, és ekkor még inkább próbáltam nem tudomást venni róla, csak futni, hogy ne érjen utol, de Edward nem így gondolta, ugyanis rögtön megállt. Értetlenül néztem rá.
- Edward, minden rendben? - kérdeztem kedvesen, mivel arcán dühöt és megvetést láttam. De ő csak a követőnk felé kapta a fejét és rámorgott. - Ne is foglalkozz vele, menjünk. - kértem, de nem hallgatott rám, csak megiramodott … 

Puszi: Daphne & Lily