12. Fejezet

12. Fejezet

Ahogy Jasper elment, visszagondoltam eddigi elcseszett életemre. Az anyukámra, aki miattam halt meg, Philre, aki csak undorítóan kihasznált és megcsalt, és most itt van Edward és Jasper. Már máig tönkretettem nem csak a saját, de Jasper életét is, amivel sajnos Alice-ét és Edwardét is. Szörnyű vagyok, annyi mindenkinek okoztam már fájdalmat, és annyian okoztak már nekem. De az fáj a legjobban, hogy mindhármukat szeretem és ha kiderül, hogy Jasper és köztem van valami, akkor kettejük életét tönkre is vágtam, a magaméról nem is beszélve, nem tudom mi lenne velem Edward nélkül, de viszont ha sikerül titokban tartani a félrelépésünk, akkor Jasper és én fogunk szenvedni. Bár talán, idővel Jasper kiheverné Alice-szel ezt az egészet, én meg tudom, hogy Edward képes lenne kiverni őt a fejemből. Hiába fájt minden, és csak arra vágytam, hogy minden újra visszakerüljön a helyére, ez azonban nem megy egyik pillanatról a másikra … Ugyanakkor nem akartam magam teljesen elhagyni sem, így bevonultam a fürdőbe és a zuhany alá beállva engedtem hideg vizet a fejemre, amikor már úgy éreztem, hogy képes vagyok mást is csinálni a bőgésen kívül elzártam a csapot.

De a szobában már nem voltam egyedül, mivel Edward az ágyon fekve várt rám. Lassan mért végig, majd lassan komótosan hozzám sétált, hogy egy lágy csókot váltsunk. Éreztem rajta, hogy többet akarna, de nem tett semmit sem, figyelembe vette, hogy én kicsit meg vagyok zuhanva az elmúlt pár nap miatt.
- Menj, öltözz fel, addig itt megvárlak. - mondta, miután elváltunk, úgyis tettem, ahogy mondta.
- Hogyhogy ilyen hamar visszajöttél? Már ne érts félre, örülök, hogy itt vagy. - bújtam ölelő karjaiba.
- Nem akartalak egyedül hagyni. Egyébként ma ráérsz ugye? - nézett szemebe mosolyogva.
- Attól függ mire.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vadászni.
- De tegnap voltunk. - néztem rá furcsán.
- Na jó, ez nem jött be. - nevetett fel. - Szeretnék neked mutatni valamit, csak meglepetésnek szántam és nem találtam más indokot.
- És mit szeretnél mutatni? - kíváncsiskodtam.
- Az meglepi, na akkor ráérsz?
- Rád mindig rá érek. - nevettem. - De mond el hova megyünk. - meresztettem kis kutya szemeket.
- Hiába erőlködsz nem mondom el. - öltött nyelet rám, még egy darabig próbáltam kiszedni belőle sikertelenül, így végül elindultunk, az erdő felé.

Mindketten imádtunk futni, így kézen fogva szeltük az erdőt, nem tudtam hova megyünk, de a hegy felé mentünk, azon belül is egy barlangba. De már csak emberi tempóban sétáltunk egyre mélyebbre és mélyebbre, míg Edward be nem fogta a szemeim.
- Hékás, miért takarod el a szemem?
- Meglepetés Szépségem. - nevetett felháborodásomon és vezetett tovább. - Felkészültél? - súgja fülembe a kérdést, amikor pár perccel később megálltunk.
- Igen, igen látni akarom. - ahogy kimondtam, a kezei a szememről a derekamra fonódtak és várta a reakcióm. Egy csoda szép belső aula mélyedésben voltunk, aminek közepén víz állt, de a legérdekesebb az volt, hogy jóval világosabbnak látszott a barlang ezen része, mint az a kis járat, amin jöttünk. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy a víz különböző formákat festett a falra. Nem tudtam, meddig gyönyörködtem a helyiségben, amikor már összetudtam szedni a hangom.
- Ez varázslatos. - pillantottam Edwardra, aki engem nézett. - Köszönöm, hogy megmutattad nekem. - csókoltam meg hirtelen. Lefeküdtünk a földre és csak öleltük egymást, közben egymást és a barlangot csodálva.

Órákig fekhettünk így, békében és szeretetben, de aztán úgy döntöttünk, hogy majd máskor is visszajövünk majd, de inkább mentünk, vagyis menni akartunk haza, de tettünk egy kis kitérőt az erdőben, csak úgy a futás miatt. De ahogy száguldottunk az erdőben, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne minket, nem tudtam, ki lehet az, vagy egyáltalán van-e valaki, esetleg csak én vagyok túl paranoiás. De ekkor megpillantottam valakit, kicsit távolabb, ahogy velünk együtt szalad. Hirtelen összpontosult bennem, ki az, és ekkor még inkább próbáltam nem tudomást venni róla, csak futni, hogy ne érjen utol, de Edward nem így gondolta, ugyanis rögtön megállt. Értetlenül néztem rá.
- Edward, minden rendben? - kérdeztem kedvesen, mivel arcán dühöt és megvetést láttam. De ő csak a követőnk felé kapta a fejét és rámorgott. - Ne is foglalkozz vele, menjünk. - kértem, de nem hallgatott rám, csak megiramodott … 

Puszi: Daphne & Lily