11. fejezet

11. fejezet

Philip olyan volt, mint régen- arrogáns és öntelt.

Egyszerre fogott el a düh és a hányinger, amikor rá néztem. Magáról beszélt- mint mindig- és szinte ragyogott a büszkeségtől.

Kedvem lett volna ott rögtön letörölni a vigyort a képéről, de nem tettem.

 Egyrészről mert Sulpicia, akit anyám helyett anyámnak tekintettem, azt mondta: sose bánts azt, akit egykor szerettél, mert valamiért szeretted.

Másrészt mert rögtön bevillant az, hogy ugyanolyan vagyok, mint Ő.

Inkább csak megköszörültem a torkomat. Philip csak futólag akart rám pillantani, de végül csak rajtam időzött el. Hatalmasat nyelt, miközben felállt. Vérvörös szeme egyrészt elismerően, másrészt félve mért végig.

- Milyen meglepetés! Örülök hogy látlak Bella!- lépett felém egyet, mire én akaratlanul is morrantam egyet.

Újra nagyot nyelt.

Senki nem moccant a nappaliban, amitől még tovább nőtt bennem a feszültség.

- Na ne hazudj! A legutóbbi találkozásunk nem sikerült túl fényesen.

- Ugyan Bella, régen volt az már. Ahogy látom megtaláltad a társadat, minek feszegetni a múltat?

- Látom nem volt elég az az ötven év, hogy felfogd mit is tettél. Még mindig a farkad vezérel?- kérdeztem kicsit dühösen, aztán eszembe jutott, hogy nem csak ketten vagyunk. Carlisle és Esme tapintatosan elhagyta a szobát, viszont Edward először lefagyva állt.

Megérintettem az arcát, mire lehunyta a szemét, majd kézen fogott és kihúzott az erdőbe.

Nem igazán ellenkeztem, én is jobban éreztem magam, miután kimentünk.

- Mit tett veled?- kérdezte, miután leültünk az egyik farönkre.

Sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem és magyarázni kezdtem.

- Még nagyon fiatal voltam, mindössze 29 éves. Nem volt senkim, és kezdtem rosszul érezni magam, hogy egyedül vagyok. Philip kedves volt hozzám, és figyelmes volt. Nem is kellett más, rövid ismeretség után hamar az ágyába kerültem, és megkérte a kezem- nevettem zavartan.

- És?

- Igent mondtam. Szerelmes voltam... De nem Philipbe. Akkor azt hittem, hogy belé. De igazából csak a gondolatba.

- Mi történt ez után?- kérdezte Edward. Az orrnyergét masszírozta. Láttam rajta, hogy megviseli, amit hall.

- Ebben az időben még a Volturi-kastélyban laktam. A Volturi-k még nem tudták, hogy én férjhez akarok menni. Aro nem engedte volna. És terjedt a pletyka.

- Miszerint?

- Philipnek nem csak velem volt kapcsolata. Rajtam kívül még egy másikkal is együtt volt. Csak épp Őt nem jegyezte el. Rögtön megszakítottam vele minden kapcsolatot és azóta most találkozom vele először.

- Ha ezt mondod, nem engedtük volna a közeledbe.

- Nem, csak... rossz volt újra élni a csalódást. Azóta te vagy az első. Szeretlek, és kérlek, akármi történjék.. Ne hagyj el- suttogtam.

- Nem foglak. Te vagy az életem. És hajlandó vagyok elnézni neked bármit, ha cserébe te is mellettem maradsz.

- Igen, mindig melletted leszek. Azt hiszem mindenfelé papírok nélkül itt és most Isten színe előtt esküdtünk meg- mosolyogtam fel rá.

- Azért nem bánnám, ha ezt papírok is bizonyítanák...

- Egyszer majd... De azt hiszem jobb lenne, ha haza mennénk hozzám. Hátha Philip még itt időzik, és akkor nem hiszem, hogy türtőztetni tudnám magam.

Edward velem volt egész nap, majd éjszaka is, reggel viszont hazament. Alighogy elment, megjelent Jasper.

- Mit keresel itt?- morogtam rosszkedvűen, miközben sötéten meredtem rá. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy újra megjelenjen és tönkre tegyen mindent. Eddig minden olyan idilli volt, ráadásul Jasper csak egy ék köztem és Edward között. Néha komolyan arra gondolok, hogy el kéne tennem láb alól, de aztán eszembe jutnak az érzéseim felé- amik egyébként nagyon is kuszák, és nem is akarok tudni róluk-, aztán Alice. Igen, Alice miatt nap mint nap hatalmas bűntudatom van, hiszen a legjobb barátnőm, és mégsem bízhat bennem.

- Téged. Hiányoztál...- mindenféle előzmény nélkül jött és átölelt, majd beleszippantott a nyakamba, és hosszan elidőzött ott, amitől szinte megőrültem.

Egyszerre volt hihetetlenül jó érzés és borzalmasan kínzó.

- Áll még, hogy hozzám jössz?

- Nem Jasper, értsd meg, hogy soha, semmilyen körülmények között nem tudom majd ott hagyni Edwardot, holott téged is szeretlek. Kérlek...- fejemet a vállára hajtottam, kezemet pedig ökölbe szorítottam mellkasán.- Kérlek, érts meg. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

- Azt hiszed nekem könnyű?- hirtelen lökött el magától, majd föl-alá kezdett mászkálni a szobában. Legfőképp egy ideges nagymacskára emlékeztetett.- Szerettem Alice-t, teljes szívemből. Ő volt a mindenem, és soha nem volt senkim mellette. De jöttél te... és egyszerűen szertefoszlott minden, amit Alice iránt éreztem. Csak rád tudok gondolni, és nincs olyan dolog, amiről ne jutnál eszembe. Borzasztóan kínoz engem, hogy fájdalmat okozok Alice-nek, de már nem tudok úgy ránézni mint régen... Te vagy minden.

Sírva fakadtam. Nem tudom miért, de szükségem volt rá, hogy egy kicsit magamba zuhanhassak.

Jaspert elküldtem, nem akartam, hogy ott legyen és lássa, ahogy darabjaira hull a világ körülöttem és én magam is.

Tőlem már megszokhattátok, hogy nem éppen a legakciódúsabb fejezeteket hozom, és azt hiszem, ez egész jól sikerült!

Daphne&Lily