11. fejezet

11. fejezet

Philip olyan volt, mint régen- arrogáns és öntelt.

Egyszerre fogott el a düh és a hányinger, amikor rá néztem. Magáról beszélt- mint mindig- és szinte ragyogott a büszkeségtől.

Kedvem lett volna ott rögtön letörölni a vigyort a képéről, de nem tettem.

 Egyrészről mert Sulpicia, akit anyám helyett anyámnak tekintettem, azt mondta: sose bánts azt, akit egykor szerettél, mert valamiért szeretted.

Másrészt mert rögtön bevillant az, hogy ugyanolyan vagyok, mint Ő.

Inkább csak megköszörültem a torkomat. Philip csak futólag akart rám pillantani, de végül csak rajtam időzött el. Hatalmasat nyelt, miközben felállt. Vérvörös szeme egyrészt elismerően, másrészt félve mért végig.

- Milyen meglepetés! Örülök hogy látlak Bella!- lépett felém egyet, mire én akaratlanul is morrantam egyet.

Újra nagyot nyelt.

Senki nem moccant a nappaliban, amitől még tovább nőtt bennem a feszültség.

- Na ne hazudj! A legutóbbi találkozásunk nem sikerült túl fényesen.

- Ugyan Bella, régen volt az már. Ahogy látom megtaláltad a társadat, minek feszegetni a múltat?

- Látom nem volt elég az az ötven év, hogy felfogd mit is tettél. Még mindig a farkad vezérel?- kérdeztem kicsit dühösen, aztán eszembe jutott, hogy nem csak ketten vagyunk. Carlisle és Esme tapintatosan elhagyta a szobát, viszont Edward először lefagyva állt.

Megérintettem az arcát, mire lehunyta a szemét, majd kézen fogott és kihúzott az erdőbe.

Nem igazán ellenkeztem, én is jobban éreztem magam, miután kimentünk.

- Mit tett veled?- kérdezte, miután leültünk az egyik farönkre.

Sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem és magyarázni kezdtem.

- Még nagyon fiatal voltam, mindössze 29 éves. Nem volt senkim, és kezdtem rosszul érezni magam, hogy egyedül vagyok. Philip kedves volt hozzám, és figyelmes volt. Nem is kellett más, rövid ismeretség után hamar az ágyába kerültem, és megkérte a kezem- nevettem zavartan.

- És?

- Igent mondtam. Szerelmes voltam... De nem Philipbe. Akkor azt hittem, hogy belé. De igazából csak a gondolatba.

- Mi történt ez után?- kérdezte Edward. Az orrnyergét masszírozta. Láttam rajta, hogy megviseli, amit hall.

- Ebben az időben még a Volturi-kastélyban laktam. A Volturi-k még nem tudták, hogy én férjhez akarok menni. Aro nem engedte volna. És terjedt a pletyka.

- Miszerint?

- Philipnek nem csak velem volt kapcsolata. Rajtam kívül még egy másikkal is együtt volt. Csak épp Őt nem jegyezte el. Rögtön megszakítottam vele minden kapcsolatot és azóta most találkozom vele először.

- Ha ezt mondod, nem engedtük volna a közeledbe.

- Nem, csak... rossz volt újra élni a csalódást. Azóta te vagy az első. Szeretlek, és kérlek, akármi történjék.. Ne hagyj el- suttogtam.

- Nem foglak. Te vagy az életem. És hajlandó vagyok elnézni neked bármit, ha cserébe te is mellettem maradsz.

- Igen, mindig melletted leszek. Azt hiszem mindenfelé papírok nélkül itt és most Isten színe előtt esküdtünk meg- mosolyogtam fel rá.

- Azért nem bánnám, ha ezt papírok is bizonyítanák...

- Egyszer majd... De azt hiszem jobb lenne, ha haza mennénk hozzám. Hátha Philip még itt időzik, és akkor nem hiszem, hogy türtőztetni tudnám magam.

Edward velem volt egész nap, majd éjszaka is, reggel viszont hazament. Alighogy elment, megjelent Jasper.

- Mit keresel itt?- morogtam rosszkedvűen, miközben sötéten meredtem rá. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy újra megjelenjen és tönkre tegyen mindent. Eddig minden olyan idilli volt, ráadásul Jasper csak egy ék köztem és Edward között. Néha komolyan arra gondolok, hogy el kéne tennem láb alól, de aztán eszembe jutnak az érzéseim felé- amik egyébként nagyon is kuszák, és nem is akarok tudni róluk-, aztán Alice. Igen, Alice miatt nap mint nap hatalmas bűntudatom van, hiszen a legjobb barátnőm, és mégsem bízhat bennem.

- Téged. Hiányoztál...- mindenféle előzmény nélkül jött és átölelt, majd beleszippantott a nyakamba, és hosszan elidőzött ott, amitől szinte megőrültem.

Egyszerre volt hihetetlenül jó érzés és borzalmasan kínzó.

- Áll még, hogy hozzám jössz?

- Nem Jasper, értsd meg, hogy soha, semmilyen körülmények között nem tudom majd ott hagyni Edwardot, holott téged is szeretlek. Kérlek...- fejemet a vállára hajtottam, kezemet pedig ökölbe szorítottam mellkasán.- Kérlek, érts meg. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

- Azt hiszed nekem könnyű?- hirtelen lökött el magától, majd föl-alá kezdett mászkálni a szobában. Legfőképp egy ideges nagymacskára emlékeztetett.- Szerettem Alice-t, teljes szívemből. Ő volt a mindenem, és soha nem volt senkim mellette. De jöttél te... és egyszerűen szertefoszlott minden, amit Alice iránt éreztem. Csak rád tudok gondolni, és nincs olyan dolog, amiről ne jutnál eszembe. Borzasztóan kínoz engem, hogy fájdalmat okozok Alice-nek, de már nem tudok úgy ránézni mint régen... Te vagy minden.

Sírva fakadtam. Nem tudom miért, de szükségem volt rá, hogy egy kicsit magamba zuhanhassak.

Jaspert elküldtem, nem akartam, hogy ott legyen és lássa, ahogy darabjaira hull a világ körülöttem és én magam is.

Tőlem már megszokhattátok, hogy nem éppen a legakciódúsabb fejezeteket hozom, és azt hiszem, ez egész jól sikerült!

Daphne&Lily

10. Fejezet

10. Fejezet

Hiába volt kellemes ölelése, mégis  erősen ellöktem magamtól és a falnak csapódott.
- Hogy merészelsz csak így beállítani ide és közölni, hogy „én vagyok az apád”. - néztem rá szikrákat szóró szemekkel.
- Én csak találkozni akartam veled lányom. - mondta nyugodtan.
- Nicsak, tényleg?! Gratulálok, hogy 79 év után hirtelen eszedbe jutott, hogy van két lányod. Vérbeli szülő vagy, tényleg. - kiabáltam.
- Én csak …
- Te csak?! Csak mi?! Rájöttél, hogy kihasználták egy nőt, aki az életét adta a gyerekeiért. Igen, anyu ezt tette, nem azt mondom, hogy örülök ennek, bár ne áldozta volna fel magad, de ő legalább szeretett minket, ha te nem is! - mondtam már jéghideg hangon.
- Kislányom, kérlek hallgass meg. - mondta halkan, azt hihette, ezzel meghat engem, de azt már nem.
- Nem vagy az apám! Az apám Aro Volturi. És nem hallgatlak meg, nem érdekelnek a kifogásaid, semmi nem érdekel, ami veled kapcsolatos! Érted? Semmi! Most pedig tűnj el a házamból! - dühöngtem.
- Kérlek, Bella.
- Engem ne kérj semmire! Menj, vagy erővel raklak ki! - kiabáltam, a vörös köd kezdte ellepni az agyam, ami rám nem jellemző, annyira.
- Rendben kislányom. De még pár napig még itt maradok, szeretnék beszélni a nővéreddel és veled. Itt hagyom a telefon számom. - mondta és szemembe nézett.
- Sem a testvérem, sem én nem akarok veled beszélni! Szóval most már tényleg mehetsz. - mutattam az ajtóra. Ő pedig fogta magát és végre elment. Én az ajtónak dőlve csúsztam le a földre és próbáltam lenyugtatni magam, de ez sem segített, mivel dühöm csillapodásával a fájdalom és a szomorúság vette át helyét. Csak hagytam folyni könnyeim, hogy megkönnyebbülhessek. 

Amikor már elég erőt éreztem magamban, felmentem a szobámba és erősen koncentráltam, hogy álomba sírhassam magam, de még ez sem ment. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim s zokogásomban nem is hallottam, hogy valaki bejött a szobába, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról átölelt. Jellegzetesen finom illatáról azonnal tudtam, hogy Edward az.  Ezért megfordultam az ölelésében és szorosan a mellkasába fúrtam a fejem és úgy sírtam tovább.
- Bella, mi történt? Valaki bántott? - kérdezte aggódóan.
- Nem. Vagyis nem teljesen. - szipogtam.
- Kicsim, mondd el nekem légy szíves. - simogatta az arcom és a hátam.
- Az apám …
- Mi van az apáddal Édesem?
- Ide... idejött. - bújtam hozzá még szorosabban.
- Miért jött? Mit akart?
- Nem tudom, nem is érdekel. Csak hagyjon békén, a nővéremet és engem is, vagy nem állok jót magamért! - mondtam kicsit dühösen.
- Jól van Kicsim, nem hagyom, hogy még jobban megbántson. Nem hagyom senkinek sem. - súgta halkan, nyugtatóan.
- Annyira jó, hogy vagy nekem. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. - néztem gyönyörű aranybarna szemeibe. - Szeretlek Edward.
- Én is szeretlek téged. - nyomott egy lágy csókot a számra, majd lesimította könnyeimet az arcomról. hirtelen öntött el, most már az undor magamtól, hogy megcsaltam őt. Nem értem, hogy tehettem ezt vele, és hirtelen eszembe jutott, hogy jóformán beleegyeztem a házasságba Jasperrel. De erre most nem akartam gondolni, ezért gyorsan eltereltem a figyelmem.
- Egyébként miért jöttél? - kérdeztem egy apró mosollyal arcomon.
- Miért, csak úgy nem látogathatom meg az én kis egyetlen Szerelmem? - meresztett kicsit durcás tekintetet.
- Jajj nem így értettem kis butus. - bokszoltam mellkasába.
- Igazából, most hogy így mondod, azért jöttem, hogy megkérdezzem, holnap nem-e jössz át hozzánk? A család egy régi barátja meglátogatott minket, gondoltam bemutatlak neki. - mosolygott rám.
- Rendben van, úgysem volt holnapra programunk. - mosolyogtam. - De ki ez az ismerős?
- Carlisle egy régi ismerőse, sőt azt hiszem barátok voltak valamikor, csak aztán történt valami, amiért eltávolodtak egymástól. - magyarázta.
- Értem.
- Dee van egy másik ötletem. - húzta ajkait vadító féloldalas mosolyára.
- Oh, és mondd csak mi az az ötlet?
- Holnap ellógjuk a sulit, és itt maradunk, hogy kipihenhesd magad.
- Ellógjuk az óráinkat? - nevettem.
- Igazából Carlisle le igazolja nekünk.
- Hát igen, ez a jó, ha orvos van a családban.
- Na igen, az iskola kerülés jót tesz az egészségnek.
- Ezt mondod te, vámpírként, aki nem betegedhet meg. - nevettünk mindketten.
- Ott a pont. De neked mindenképpen jót fog tenni, én meg szíves örömest töltöm veled a délelőttöt.
- Egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. De mit szólnál, ha kicsit átszerveznénk? Már olyan régen voltam vadászni és kezd kaparni a torkom. Nem jönnél el velem? Tudom, hogy te mostanában voltál, de mégis.
- Dehogy nem. Akkor aludj, és majd ha felébredtél, megyünk vadászni. Bekuckóztam magam Edward ölelő karjaiba és hamar el is nyomott az álom.

Reggel, kicsit későn ébredtem, de nem számított, mivel nem mentünk suliba. Elvégeztem reggeli teendőim, majd a megbeszéltek szerint mentünk vadászni.  Mivel még volt időnk, így sétálgattunk kicsit az erdőben és csak utána mentünk a Cullen-villához. Még a többiek nem voltak otthon, nem volt a ház előtt a kocsijuk. De mi azért bementünk, és a nappaliban megpillantottam Carlisle-ékat, a düh pedig egyre inkább kezdte elönteni az elmém ...

Bocsánat, hogy csak most tudtam felrakni, de nem volt időm.Viszont most már fenn van.
Na vajon ki lehetett Cullenéknél? Jó kérdés ugye? :D
Daphne&Lily

9. fejezet

9. fejezet

- Mi a baj, Bella? Egész nap olyan csendes vagy...- kérdezte Alice.

- Őőő... kicsit fáradt vagyok!- hazudtam nem túl feltűnően. Nagyon kínos volt együtt sétálni Jasperrel és Edwarddal egyszerre. Igazi erkölcstelen nőnek éreztem magam. Még rá tett, hogy miközben Edwarddal voltam együtt Jasper úgy mosolygott rám. Nem mertem Jasperre nézni, mert folyton eszembe jutott az együtt töltött éjszakánk és a szégyen, hogy igenis jól éreztem magam. Attól tartok, ha kapnék egy új esélyt, akkor is megtennénk. És ha velem van, elhiszem, hogy én hozzá tartozom.

És nem mertem Edward szemébe nézni, látni a szerelmet, és tudni, hogy én megcsaltam. Fizikai fájdalmat jelentett, hogy ezt tettem vele, holott tisztában vagyok az érzelmeimmel felé. Olyanok vagyunk egymásnak, mint a mágnesek.

A probléma az, hogy ugyanez elmondhatom Jasperről is. Csak Ő más.

Alice hamarosan betuszkolt egy próbafülkébe. Edward és Jasper elmentek, állítólag "egy másik boltba nézelődni". Kicsit megnyugodtam.

Emiatt nem is számoltam semmiféle meglepetéssel, ezzel főleg nem. Alighogy letettem a ruhákat, nyílt egy ajtó mögöttem, és az nem a normális ajtó volt.

A fülke egyik oldalán egy sokkal kisebb ajtó volt... és ki lépett elő onnan?! Jasper. Jasper, Jasper, Jasper. Hát persze.

- Mi a francot keresel te itt?- halkítottam a hangom suttogássá.- Mi ez az... ajtó? Hogy jutottál be?!

- Sssh. Nem árt, ha az ember barátkozik az eladókkal, tudod, főleg ha az egy csaj. És azért jöttem, mert...- hagyta félbe a mondatot, miközben két kezével a mögöttem levő falnak támaszkodott ezzel semmiféle menekülési utat hagyva nekem. Egyre közelebb hajolt.

- Mert egész nap nem lehettünk kettesben.

- Szokj hozzá, mert többet nem leszünk!- válaszoltam élesen, bár a végére megbicsaklott a hangom.

Már majdnem összeért az arcunk, de megállt. A szemembe nézett és újra úgy éreztem, hogy hozzá tartozom.

Megcsókolt. Újra olyan volt, mint tegnap este. Szenvedélyes, és mégis gyengéd. Egyszerűen tökéletes.

De ennek is vége kellett hogy legyen.

- Gyere hozzám, és ígérem, hogy örökké boldog leszel- suttogta ajkaimra. Bódultan néztem rá, majd bólogatni kezdtem, habár azt sem tudtam, mire. A közelsége újra megbolondított.

Újra ajkaimnak esett, és úgy csókolt, ahogy még soha. Aztán egy utolsó puszi után ott hagyott, és én lerogytam a padra.

Igent mondtam neki. Pedig nem szeretem annyira, mint Edwardot. Ennek véget kell vetnem, különben itt cudar világ lesz. Főleg ha ezt megtudja a nővérem, és később a Volturi... Na, akkor fejek fognak hullani. Hacsak meg nem állítom.

Otthon lelkileg kikészülve léptem be a házba, de egész úton baljós érzéseim voltak. Ezt ráfogtam Jasper házassági ajánlatára.

Emiatt meg is mondtam Alice-nek, hogy hazáig futok. Addig sem kell Jasperrel lenni. Az pedig sokkal jobb.

Edwardot hazaküldtem, hogy egy kicsit egyedül lehessek. Idegen illatot éreztem, és arra gondoltam, hogy egy idegen vámpír jár a házban. Fel is vontam a pajzsom és óvatosan lépkedtem a ház fele. A nappaliban meg is találtam akit kerestem.

Idegen, ahogy gondoltam.

- Ki maga?- kérdeztem élesen. Ellenségesen meredtem rá.

- Bella?- tett felém egy lépést.

- Ki maga?- ismételtem. Egyre közelebb jött.

- A nevem Charlie. Charlie... Swan- mondta mélyen a szemembe nézve. Charlie Swan? Ez nem lehet Ő!

- Charlie Swan?- ismételtem bambán. Még a feszültségem is elpárolgott a döbbenettől.

- Az..

- Az apám vagy. Miért jöttél? Éppen most?- könnybe lábadt szemmel próbáltam összeszedni magam.

Nem válaszolt, csak egyre közelebb lépkedett és átölelt. Furcsa volt, hasonlított egy kicsit arra, mikor Aro ölelt magához, ha kettesben voltunk. Apai ölelés.

Nos, meglepődtetek? :D

Daphne&Lily