14. Fejezet

14. Fejezet

  

Az eszméletemmel együtt az időérzékemet is elveszítettem. De talán pár perc elteltével már hallottam a hangokat, még ha távolról is, mintha csak egy távoli vízhang lenne a fejemben, de egyre erősödtek a hangok. Majd óvatosan kinyitottam a szemem, a hirtelen jött fény zavarta tökéletes látásom, így pislogtam párat, hogy a fény foltokból összeálljon a kép. A nappaliban voltunk, a kanapén feküdtem, fejem Edward lábain pihent, míg Carlisle és Charlie fölém hajolva tanulmányoztak.
- Kicsim. - sóhajtott Edward kicsit megkönnyebbülve, de még láttam szemeiben az aggodalmat csillogni. Lassan emeltem fel egyik kezem és simítottam végig arcán. Kicsit erőtlennek éreztem magam, de egyébként nem éreztem semmi furcsát.
- Jól vagyok. - mondtam halkan végig gyönyörű szemeibe nézve.
- Nem úgy festesz. Úgyhogy Carlisle megvizsgál rendben? - kérdezte lágy hangon.
- Semmi bajom, tényleg. - mosolyogtam, majd aggódó tekintetek kereszttüzében ültem fel és bújtam Edwardhoz.
- Senki nem lesz csak úgy rosszul Bella. - szólalt meg Carlisle.
- Tudom, de ez csak amolyan pszichikai, és nem fizikai rosszullét volt. Gondoljatok bele, az elmúlt időben minden olyan gyorsan történt körülöttem, és ez elég húzós volt nekem. - rejtettem arcom Edward nyakába.
- Akkor sem ártana egy alapos kivizsgálás. - mondta komolyan Carlisle.
- Carlisle, félig vámpír vagyok, nem lehet túl komoly bajom.
- Te tudod, én nem akarlak rákényszeríteni, de ha máskor is elájulsz, vagy bármilyen furcsaságot észlelsz azonnal szólsz, megegyeztünk?
- Igenis. - mosolyogtam rá, ezzel lezárva a témát. - Drágám, hazakísérsz? - mersztettem könyörgő szemeket Edwardra, aki persze azonnal helyeslően válaszolt, de a szokásossal ellentétben, most beültetett a kocsiba és úgy vitt haza. 

Ahogy hazaértünk felhívtam Victoriat, hogy elmeséljem neki, amit Charlie mondott az édesanyánkról. És megígérte, hogy holnap visszajönnek. Ezek után már csak a mindennapi teendőimet végeztem el, majd bebújtam Edward mellé az ágyba. De közelsége hirtelen tudatosult bennem, és ellepte tudatom az a bizonyos vörös köd. Hevesen kaptam ajkai után, amit ő is hasonlóan viszonzott. S a ruháink is hasonló hirtelenségben kerültek le rólunk …
Reggel, kicsit fáradtan, de valahogy mégis kipihenten ébredtem Edward ölelő karjaiban. Szerelmem valakivel halkan beszélt telefonon, akiről később, amikor megszólalt megtudtam, hogy Alice, de már csak az elköszönésük hallottam.
- Jó reggelt Édesem.
- Neked is Szerelmem. - mosolyogtam és adtam egy apró puszit a szájára. - Ugye nem miattam tettétek le?
- Nem, csak elmondta, hogy Carlisle elhívta közeli barátainkat, hogy segítsenek.
- Segítsenek, de miben?
- Meg találni anyukád. - mosolygott féloldalasan.
- Ezt … igazán nem kellett volna. - mondtam meghatottan.
- Ha többen keressük, akkor hamarabb megtaláljuk.
- Jó, de miattam ezt nem kellett volna megtennetek. - bújtam hozzá szorosan.
- Kicsim, hisz családtag vagy, és mi mindent megteszünk a másikért.
- Annyira hálás vagyok neked, hogy vagy nekem. - mondtam köszönetet, de a meghatottságtól majdnem elsírtam magam. Egy darabig még így maradtunk ölelkezve, de a suli miatt fel kellett kelnünk.

A suliban nem történt semmi sem, de utána Edwarddal, nem hozzájuk mentünk, hanem haza, mivel meg akartam várni a testvérem. De a várakozásra nem volt szükség, ugyanis ahogy beléptünk a nappaliba, testvérem máris a nyakamba vetette magát.
- Jajj, annyira hiányoztál már. - öleltem őt szorosan.
- Te is nekünk. - nevetett. Amint elváltunk egymástól James is megölelt, és valószínűleg csak ekkor vehették észre, úgy igazán, hogy nem vagyok egyedül.
- Te meg ki vagy? - nézett páromra nővérem.
- Edward Cullen vagyok. - mutatkozott be kedves hangon, és kezet fogott Jamesszel.
- Cullen? - nézett rám nővérem.
- Igen. - bújtam Edward ölelésébe. - A szerelmem.
- Azt hiszem lesz miről beszélnünk. - mondta jelentőségteljesen. Ezek után én kicsit részletesebben felvázoltam a történteket, Charlie-val és anyuval kapcsolatban, amikor hirtelen csöngettek, Edward ment ajtót nyitni, és hallottam, hogy Charlie jött. Ahogy belépett a nappaliba azonnal Vickhez ment, hogy megölelje őt.
- Nem miattad jöttem ide, egyedül a testvérem és az édesanyám miatt. - mondta hideg hangon testvérem.
- Minek jöttél? - kérdeztem.
- Csak hogy megbeszéljük, hogyan fogjuk keresni anyátokat.
- Remek, akkor menjünk át a Cullen-villába. - indultunk el az én végszavammal. Mivel vámpír tempóban futottunk az erdőben, ezért hamar meg is érkeztünk. De ahogy beléptünk a villába Charlie hirtelen lefagyott a vendégek láttán. Ezt nem tudtam mire vélni, de valahogy nem is érdekelt annyira.

Hogy kik azok és miért reagált úgy Charlie, ahogy? Hümm jó kérdések. És a következő részben benne lesznek a válaszok.;D
Daphne&Lily
xoxoxoxoxoxox