11. fejezet

11. fejezet

Philip olyan volt, mint régen- arrogáns és öntelt.

Egyszerre fogott el a düh és a hányinger, amikor rá néztem. Magáról beszélt- mint mindig- és szinte ragyogott a büszkeségtől.

Kedvem lett volna ott rögtön letörölni a vigyort a képéről, de nem tettem.

 Egyrészről mert Sulpicia, akit anyám helyett anyámnak tekintettem, azt mondta: sose bánts azt, akit egykor szerettél, mert valamiért szeretted.

Másrészt mert rögtön bevillant az, hogy ugyanolyan vagyok, mint Ő.

Inkább csak megköszörültem a torkomat. Philip csak futólag akart rám pillantani, de végül csak rajtam időzött el. Hatalmasat nyelt, miközben felállt. Vérvörös szeme egyrészt elismerően, másrészt félve mért végig.

- Milyen meglepetés! Örülök hogy látlak Bella!- lépett felém egyet, mire én akaratlanul is morrantam egyet.

Újra nagyot nyelt.

Senki nem moccant a nappaliban, amitől még tovább nőtt bennem a feszültség.

- Na ne hazudj! A legutóbbi találkozásunk nem sikerült túl fényesen.

- Ugyan Bella, régen volt az már. Ahogy látom megtaláltad a társadat, minek feszegetni a múltat?

- Látom nem volt elég az az ötven év, hogy felfogd mit is tettél. Még mindig a farkad vezérel?- kérdeztem kicsit dühösen, aztán eszembe jutott, hogy nem csak ketten vagyunk. Carlisle és Esme tapintatosan elhagyta a szobát, viszont Edward először lefagyva állt.

Megérintettem az arcát, mire lehunyta a szemét, majd kézen fogott és kihúzott az erdőbe.

Nem igazán ellenkeztem, én is jobban éreztem magam, miután kimentünk.

- Mit tett veled?- kérdezte, miután leültünk az egyik farönkre.

Sóhajtottam, majd a vállára hajtottam a fejem és magyarázni kezdtem.

- Még nagyon fiatal voltam, mindössze 29 éves. Nem volt senkim, és kezdtem rosszul érezni magam, hogy egyedül vagyok. Philip kedves volt hozzám, és figyelmes volt. Nem is kellett más, rövid ismeretség után hamar az ágyába kerültem, és megkérte a kezem- nevettem zavartan.

- És?

- Igent mondtam. Szerelmes voltam... De nem Philipbe. Akkor azt hittem, hogy belé. De igazából csak a gondolatba.

- Mi történt ez után?- kérdezte Edward. Az orrnyergét masszírozta. Láttam rajta, hogy megviseli, amit hall.

- Ebben az időben még a Volturi-kastélyban laktam. A Volturi-k még nem tudták, hogy én férjhez akarok menni. Aro nem engedte volna. És terjedt a pletyka.

- Miszerint?

- Philipnek nem csak velem volt kapcsolata. Rajtam kívül még egy másikkal is együtt volt. Csak épp Őt nem jegyezte el. Rögtön megszakítottam vele minden kapcsolatot és azóta most találkozom vele először.

- Ha ezt mondod, nem engedtük volna a közeledbe.

- Nem, csak... rossz volt újra élni a csalódást. Azóta te vagy az első. Szeretlek, és kérlek, akármi történjék.. Ne hagyj el- suttogtam.

- Nem foglak. Te vagy az életem. És hajlandó vagyok elnézni neked bármit, ha cserébe te is mellettem maradsz.

- Igen, mindig melletted leszek. Azt hiszem mindenfelé papírok nélkül itt és most Isten színe előtt esküdtünk meg- mosolyogtam fel rá.

- Azért nem bánnám, ha ezt papírok is bizonyítanák...

- Egyszer majd... De azt hiszem jobb lenne, ha haza mennénk hozzám. Hátha Philip még itt időzik, és akkor nem hiszem, hogy türtőztetni tudnám magam.

Edward velem volt egész nap, majd éjszaka is, reggel viszont hazament. Alighogy elment, megjelent Jasper.

- Mit keresel itt?- morogtam rosszkedvűen, miközben sötéten meredtem rá. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy újra megjelenjen és tönkre tegyen mindent. Eddig minden olyan idilli volt, ráadásul Jasper csak egy ék köztem és Edward között. Néha komolyan arra gondolok, hogy el kéne tennem láb alól, de aztán eszembe jutnak az érzéseim felé- amik egyébként nagyon is kuszák, és nem is akarok tudni róluk-, aztán Alice. Igen, Alice miatt nap mint nap hatalmas bűntudatom van, hiszen a legjobb barátnőm, és mégsem bízhat bennem.

- Téged. Hiányoztál...- mindenféle előzmény nélkül jött és átölelt, majd beleszippantott a nyakamba, és hosszan elidőzött ott, amitől szinte megőrültem.

Egyszerre volt hihetetlenül jó érzés és borzalmasan kínzó.

- Áll még, hogy hozzám jössz?

- Nem Jasper, értsd meg, hogy soha, semmilyen körülmények között nem tudom majd ott hagyni Edwardot, holott téged is szeretlek. Kérlek...- fejemet a vállára hajtottam, kezemet pedig ökölbe szorítottam mellkasán.- Kérlek, érts meg. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

- Azt hiszed nekem könnyű?- hirtelen lökött el magától, majd föl-alá kezdett mászkálni a szobában. Legfőképp egy ideges nagymacskára emlékeztetett.- Szerettem Alice-t, teljes szívemből. Ő volt a mindenem, és soha nem volt senkim mellette. De jöttél te... és egyszerűen szertefoszlott minden, amit Alice iránt éreztem. Csak rád tudok gondolni, és nincs olyan dolog, amiről ne jutnál eszembe. Borzasztóan kínoz engem, hogy fájdalmat okozok Alice-nek, de már nem tudok úgy ránézni mint régen... Te vagy minden.

Sírva fakadtam. Nem tudom miért, de szükségem volt rá, hogy egy kicsit magamba zuhanhassak.

Jaspert elküldtem, nem akartam, hogy ott legyen és lássa, ahogy darabjaira hull a világ körülöttem és én magam is.

Tőlem már megszokhattátok, hogy nem éppen a legakciódúsabb fejezeteket hozom, és azt hiszem, ez egész jól sikerült!

Daphne&Lily

10. Fejezet

10. Fejezet

Hiába volt kellemes ölelése, mégis  erősen ellöktem magamtól és a falnak csapódott.
- Hogy merészelsz csak így beállítani ide és közölni, hogy „én vagyok az apád”. - néztem rá szikrákat szóró szemekkel.
- Én csak találkozni akartam veled lányom. - mondta nyugodtan.
- Nicsak, tényleg?! Gratulálok, hogy 79 év után hirtelen eszedbe jutott, hogy van két lányod. Vérbeli szülő vagy, tényleg. - kiabáltam.
- Én csak …
- Te csak?! Csak mi?! Rájöttél, hogy kihasználták egy nőt, aki az életét adta a gyerekeiért. Igen, anyu ezt tette, nem azt mondom, hogy örülök ennek, bár ne áldozta volna fel magad, de ő legalább szeretett minket, ha te nem is! - mondtam már jéghideg hangon.
- Kislányom, kérlek hallgass meg. - mondta halkan, azt hihette, ezzel meghat engem, de azt már nem.
- Nem vagy az apám! Az apám Aro Volturi. És nem hallgatlak meg, nem érdekelnek a kifogásaid, semmi nem érdekel, ami veled kapcsolatos! Érted? Semmi! Most pedig tűnj el a házamból! - dühöngtem.
- Kérlek, Bella.
- Engem ne kérj semmire! Menj, vagy erővel raklak ki! - kiabáltam, a vörös köd kezdte ellepni az agyam, ami rám nem jellemző, annyira.
- Rendben kislányom. De még pár napig még itt maradok, szeretnék beszélni a nővéreddel és veled. Itt hagyom a telefon számom. - mondta és szemembe nézett.
- Sem a testvérem, sem én nem akarok veled beszélni! Szóval most már tényleg mehetsz. - mutattam az ajtóra. Ő pedig fogta magát és végre elment. Én az ajtónak dőlve csúsztam le a földre és próbáltam lenyugtatni magam, de ez sem segített, mivel dühöm csillapodásával a fájdalom és a szomorúság vette át helyét. Csak hagytam folyni könnyeim, hogy megkönnyebbülhessek. 

Amikor már elég erőt éreztem magamban, felmentem a szobámba és erősen koncentráltam, hogy álomba sírhassam magam, de még ez sem ment. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim s zokogásomban nem is hallottam, hogy valaki bejött a szobába, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról átölelt. Jellegzetesen finom illatáról azonnal tudtam, hogy Edward az.  Ezért megfordultam az ölelésében és szorosan a mellkasába fúrtam a fejem és úgy sírtam tovább.
- Bella, mi történt? Valaki bántott? - kérdezte aggódóan.
- Nem. Vagyis nem teljesen. - szipogtam.
- Kicsim, mondd el nekem légy szíves. - simogatta az arcom és a hátam.
- Az apám …
- Mi van az apáddal Édesem?
- Ide... idejött. - bújtam hozzá még szorosabban.
- Miért jött? Mit akart?
- Nem tudom, nem is érdekel. Csak hagyjon békén, a nővéremet és engem is, vagy nem állok jót magamért! - mondtam kicsit dühösen.
- Jól van Kicsim, nem hagyom, hogy még jobban megbántson. Nem hagyom senkinek sem. - súgta halkan, nyugtatóan.
- Annyira jó, hogy vagy nekem. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. - néztem gyönyörű aranybarna szemeibe. - Szeretlek Edward.
- Én is szeretlek téged. - nyomott egy lágy csókot a számra, majd lesimította könnyeimet az arcomról. hirtelen öntött el, most már az undor magamtól, hogy megcsaltam őt. Nem értem, hogy tehettem ezt vele, és hirtelen eszembe jutott, hogy jóformán beleegyeztem a házasságba Jasperrel. De erre most nem akartam gondolni, ezért gyorsan eltereltem a figyelmem.
- Egyébként miért jöttél? - kérdeztem egy apró mosollyal arcomon.
- Miért, csak úgy nem látogathatom meg az én kis egyetlen Szerelmem? - meresztett kicsit durcás tekintetet.
- Jajj nem így értettem kis butus. - bokszoltam mellkasába.
- Igazából, most hogy így mondod, azért jöttem, hogy megkérdezzem, holnap nem-e jössz át hozzánk? A család egy régi barátja meglátogatott minket, gondoltam bemutatlak neki. - mosolygott rám.
- Rendben van, úgysem volt holnapra programunk. - mosolyogtam. - De ki ez az ismerős?
- Carlisle egy régi ismerőse, sőt azt hiszem barátok voltak valamikor, csak aztán történt valami, amiért eltávolodtak egymástól. - magyarázta.
- Értem.
- Dee van egy másik ötletem. - húzta ajkait vadító féloldalas mosolyára.
- Oh, és mondd csak mi az az ötlet?
- Holnap ellógjuk a sulit, és itt maradunk, hogy kipihenhesd magad.
- Ellógjuk az óráinkat? - nevettem.
- Igazából Carlisle le igazolja nekünk.
- Hát igen, ez a jó, ha orvos van a családban.
- Na igen, az iskola kerülés jót tesz az egészségnek.
- Ezt mondod te, vámpírként, aki nem betegedhet meg. - nevettünk mindketten.
- Ott a pont. De neked mindenképpen jót fog tenni, én meg szíves örömest töltöm veled a délelőttöt.
- Egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. De mit szólnál, ha kicsit átszerveznénk? Már olyan régen voltam vadászni és kezd kaparni a torkom. Nem jönnél el velem? Tudom, hogy te mostanában voltál, de mégis.
- Dehogy nem. Akkor aludj, és majd ha felébredtél, megyünk vadászni. Bekuckóztam magam Edward ölelő karjaiba és hamar el is nyomott az álom.

Reggel, kicsit későn ébredtem, de nem számított, mivel nem mentünk suliba. Elvégeztem reggeli teendőim, majd a megbeszéltek szerint mentünk vadászni.  Mivel még volt időnk, így sétálgattunk kicsit az erdőben és csak utána mentünk a Cullen-villához. Még a többiek nem voltak otthon, nem volt a ház előtt a kocsijuk. De mi azért bementünk, és a nappaliban megpillantottam Carlisle-ékat, a düh pedig egyre inkább kezdte elönteni az elmém ...

Bocsánat, hogy csak most tudtam felrakni, de nem volt időm.Viszont most már fenn van.
Na vajon ki lehetett Cullenéknél? Jó kérdés ugye? :D
Daphne&Lily

9. fejezet

9. fejezet

- Mi a baj, Bella? Egész nap olyan csendes vagy...- kérdezte Alice.

- Őőő... kicsit fáradt vagyok!- hazudtam nem túl feltűnően. Nagyon kínos volt együtt sétálni Jasperrel és Edwarddal egyszerre. Igazi erkölcstelen nőnek éreztem magam. Még rá tett, hogy miközben Edwarddal voltam együtt Jasper úgy mosolygott rám. Nem mertem Jasperre nézni, mert folyton eszembe jutott az együtt töltött éjszakánk és a szégyen, hogy igenis jól éreztem magam. Attól tartok, ha kapnék egy új esélyt, akkor is megtennénk. És ha velem van, elhiszem, hogy én hozzá tartozom.

És nem mertem Edward szemébe nézni, látni a szerelmet, és tudni, hogy én megcsaltam. Fizikai fájdalmat jelentett, hogy ezt tettem vele, holott tisztában vagyok az érzelmeimmel felé. Olyanok vagyunk egymásnak, mint a mágnesek.

A probléma az, hogy ugyanez elmondhatom Jasperről is. Csak Ő más.

Alice hamarosan betuszkolt egy próbafülkébe. Edward és Jasper elmentek, állítólag "egy másik boltba nézelődni". Kicsit megnyugodtam.

Emiatt nem is számoltam semmiféle meglepetéssel, ezzel főleg nem. Alighogy letettem a ruhákat, nyílt egy ajtó mögöttem, és az nem a normális ajtó volt.

A fülke egyik oldalán egy sokkal kisebb ajtó volt... és ki lépett elő onnan?! Jasper. Jasper, Jasper, Jasper. Hát persze.

- Mi a francot keresel te itt?- halkítottam a hangom suttogássá.- Mi ez az... ajtó? Hogy jutottál be?!

- Sssh. Nem árt, ha az ember barátkozik az eladókkal, tudod, főleg ha az egy csaj. És azért jöttem, mert...- hagyta félbe a mondatot, miközben két kezével a mögöttem levő falnak támaszkodott ezzel semmiféle menekülési utat hagyva nekem. Egyre közelebb hajolt.

- Mert egész nap nem lehettünk kettesben.

- Szokj hozzá, mert többet nem leszünk!- válaszoltam élesen, bár a végére megbicsaklott a hangom.

Már majdnem összeért az arcunk, de megállt. A szemembe nézett és újra úgy éreztem, hogy hozzá tartozom.

Megcsókolt. Újra olyan volt, mint tegnap este. Szenvedélyes, és mégis gyengéd. Egyszerűen tökéletes.

De ennek is vége kellett hogy legyen.

- Gyere hozzám, és ígérem, hogy örökké boldog leszel- suttogta ajkaimra. Bódultan néztem rá, majd bólogatni kezdtem, habár azt sem tudtam, mire. A közelsége újra megbolondított.

Újra ajkaimnak esett, és úgy csókolt, ahogy még soha. Aztán egy utolsó puszi után ott hagyott, és én lerogytam a padra.

Igent mondtam neki. Pedig nem szeretem annyira, mint Edwardot. Ennek véget kell vetnem, különben itt cudar világ lesz. Főleg ha ezt megtudja a nővérem, és később a Volturi... Na, akkor fejek fognak hullani. Hacsak meg nem állítom.

Otthon lelkileg kikészülve léptem be a házba, de egész úton baljós érzéseim voltak. Ezt ráfogtam Jasper házassági ajánlatára.

Emiatt meg is mondtam Alice-nek, hogy hazáig futok. Addig sem kell Jasperrel lenni. Az pedig sokkal jobb.

Edwardot hazaküldtem, hogy egy kicsit egyedül lehessek. Idegen illatot éreztem, és arra gondoltam, hogy egy idegen vámpír jár a házban. Fel is vontam a pajzsom és óvatosan lépkedtem a ház fele. A nappaliban meg is találtam akit kerestem.

Idegen, ahogy gondoltam.

- Ki maga?- kérdeztem élesen. Ellenségesen meredtem rá.

- Bella?- tett felém egy lépést.

- Ki maga?- ismételtem. Egyre közelebb jött.

- A nevem Charlie. Charlie... Swan- mondta mélyen a szemembe nézve. Charlie Swan? Ez nem lehet Ő!

- Charlie Swan?- ismételtem bambán. Még a feszültségem is elpárolgott a döbbenettől.

- Az..

- Az apám vagy. Miért jöttél? Éppen most?- könnybe lábadt szemmel próbáltam összeszedni magam.

Nem válaszolt, csak egyre közelebb lépkedett és átölelt. Furcsa volt, hasonlított egy kicsit arra, mikor Aro ölelt magához, ha kettesben voltunk. Apai ölelés.

Nos, meglepődtetek? :D

Daphne&Lily

8. Fejezet

8. Fejezet

... A hátát simogatva húztam magamhoz közelebb. Csókunk pedig egyre jobban kezdett elfajulni. Hevesen faltuk egymást, aztán egyszer csak az ölébe ültetett, leszedte rólam a pólóm és úgy simogatott tovább. Majd ajkai elindultak lefelé a nyakamon s közben én is levettem az ő fölsőjét. lehámoztuk egymásról a nadrágot is, így már csak fehérneműben simultunk egymáshoz. Tovább haladt lefelé, de én visszahúztam számra. Már csak egy szakadást hallottam, ahogyan szétszakította a melltartóm. Szorosan öleltük egymást és Jazz hátradöntötte a vezetőülést, végigdöntött rajta és fölém gördült. Végül lekerültek az utolsó ruhadarabok is és szenvedélyesen egyesültünk és hajszoltuk egymást a gyönyörig ...

Utána, mindketten kapkodva vettük a levegőt és továbbra is öleltük egymást. Időbe telt, mire rendesen lélegeztünk, kezdtek gondolataim kitisztulni. Hirtelen öntött el a bűntudat és a magamtól való undorodás. Ahogy minden újra az eszembe jutott elkezdtem felvenni a még épp ruháim.
- Most meg mit csinálsz? - nézett rám kíváncsian Jazz.
- Öltözöm, nem látod? - válaszoltam kicsit ingerülten.
- De miért?
- Mert idióták voltunk én meg egy hülye r*banc vagyok.
- Nem vagy az!
- Áhh, nem? Lefeküdtem a legjobb barátnőm szerelmével, aki nem mellesleg a párom bátyja.
- De, ami történt, az előbb...
- Azt szépen elfelejtjük!
- De hát ...
- Nincsen de! Öltözz fel, a kocsit meg hagyd itt! Kösssz. - mondtam és gyorsan kiszálltam az autóból és hazamentem. Annyira szörnyű volt ez az egész. Hogy tehettünk ilyet? De olyan jó volt ... Annyira már volt, mint Edwarddal, sokkal szenvedélyesebb, követelőzőbb, nem pedig gyöngéd és óvatos. Egyszerűen hihetetlen, hogy én képes voltam ezt tenni Edwarddal. Nem tudom elhinni, hogy megcsaltam és pont Jasperrel. Amint hazaértem, lezuhanyoztam, hogy lemossam magamról ennek a szörnyű tett súlyát, de nem tudtam. Hogy is tudtam volna? Így végtelen bűntudattal bújtam be az ágyamba. Eleinte gondolkodtam, de hirtelen álomba merültem.

Arra ébredtem fel, hogy csörög a telefonom. Így csukott szemmel tapogattam a mobil után s vettem fel.
- Igen? - szóltam bele álmosan.
- Szia Bella, aludtál? - szólt bele Alice.
- Igen, de már mindegy. Miért hívtál?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolni.
- Most? - tettem fel a hülye kérdést.
- Nem, holnap után kis kedden. Persze, hogy most.
- Jól van na! Még félig alszom.
- Azt hallom.
- Van rá bármilyen esélyem, hogy ne kelljen mennem? - erre mondják, hogy a remény hal meg utoljára ...
- Nincs. Szóval tíz perc múlva ott vagyunk érted.
- Kik ... - kérdeztem volna, ha nem teszi le. Hova lett a jó modor kérem? Na mindegy, erre most nincs időm. Gyorsan felvettem egy kényelmes szürke csőszárú farmert meg egy pólót. Épp akkor kezdtem el enni az almám, amikor csöngettek, így az almával a számban felvettem a kabátom meg egy cipőt és kiléptem az ajtón, ahol Edward várt.

- Hallom a kicsit idegesítő törpe felébresztett. - húzta ajkait félmosolyra.
- Igen. Még pihenni sem hagy. - mosolyogtam rá s egy gyors csókot váltottunk, ugyanakkor nem tudtam a szemébe nézni, azok után, amit tettem.
- Minden rendben Édes? - nyúlt állam alá és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Igen Drágám, csak még kicsit fáradt vagyok. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. - mondta, majd kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját én pedig beültem. De amikor hátrafordultam, nem csak Alice volt ott, hanem Jasper is. Próbáltam nem mutatni, hogy most mennyire nem akarom, hogy itt legyen, ezért mosolyogva köszöntem nekik. Alice az egész utat végig beszélte, mi pedig csöndben hallgattuk, de azért én néha valamit közbe szúrtam, nehogy az legyen, hogy rá sem figyelek. Hála Edward vezetési stílusának, hamar a plázához értünk, én pedig próbáltam felkészíteni magam, erre a vásárlásra négyesben ...

Mindenkinek Sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk!
Daphne & Lily

7. fejezet

7. fejezet

- Nos, akkor mire vársz?- dörzsölgette izgatottan a tenyerét Emmett.

- Tapsra- kacsintottam, mire elkezdett örült módjára tapsolni. Áá, ez hülye. Mindegy. Egy utcsó csókot nyomtam Edward ajkaira, majd Jasper felé fordultam. Újból küldött felém egy olyan igazi, Jasperes, térdrogyasztó mosolyt. Úristen. Ezt büntetni kéne.

Végül is támadóállásba helyeztem magam, de nem vetettem rá magam, viszont elkezdtem kerülgetni, keresve egy olyan pillanatot, amikor nem figyel. Ilyen viszont nem volt, úgyhogy nyíltan támadtam.

Az egész olyan volt, mint egy őrült tánc, amiben egymás ellen vagyunk, mégsem érünk úgy igazán egymáshoz, viszont tele van szenvedéllyel.

Kezdtek eluralkodni rajtunk az érzések, és már kezdett az egész nem is bunyó lenni... Nem figyeltünk, csak egymás közelségét kerestük, így hamar leszorítottam a földre, és győztem.

Jasper elismerően mosolygott rám, Edward pedig büszkén ölelt meg. Eléggé koszos lettem.

- Haza megyek átöltözni és lezuhanyozni- mondtam Ednek, majd egy búcsúcsókot nyomtam az ajkaira.

Otthon rögtön beálltam a zuhany alá, alaposan lemostam magamról minden mocskot, majd egy szál törülközőben mentem vissza a hálószobába... ahol Jasper volt elnyúlva az ágyon, teljes tisztaságban.

- Hát te meg mit csinálsz itt?- kérdeztem meglepetten.

- Vártam rád. Hiányoztál- jött oda hozzám. Lehajolt és megcsókolt. Olyan lágyan és szívmelengetően, térdrogyasztóan és szenvedélyesen, hogy a szívem belesajdult. Ilyenkor elhittem, hogy ez helyes, hogy mi összetartozunk... hogy szeretem.

Aztán a csók véget ért, az érzések szertefoszlottak, az illúzió eltűnt.

- Megyek és felveszek valamit..- mondtam, majd belibbentem a gardróbomba. Felvettem cicanadrágot és egy fehér tunikát, majd visszamentem Jasperhez.

- Itt is vagyok.

- Látom. És gyönyörű vagy, mint mindig- bókolt, mire elpirultam.

- Tudod, hogy mi nem lehetünk együtt...- suttogtam, mikor már egy ideje feküdtem a karjaiban.

- Ez a legszebb az egészben. Varázslatos, titokzatos... igazi tündérmese- suttogta vissza. Könnyek gyűltek a szemembe, és lassan végigcsurogtak az arcomon. Szóval Ő így éli meg?

Ez egyszerre volt szívszaggatóan gyönyörű és nyomorúságosan fájdalmas.

- ..és gyönyörű, akár csak te.

- Kérlek... kérlek, ne mondj ilyeneket- bújtam még jobban hozzá, kiélvezve a pillanatot. Marcus sokszor emlegette nekünk, hogy élvezzünk ki minden egyes pillanatot az életben, mindegy, hogy milyen az, kivel, hol, mikor, hogyan. És az életünk soha nem lesz üres. Egyedül ilyenkor csillogott valami más is a szemében, mintha a múltat élné meg újra és újra.
Így tettem most is, és nem érdekelt, hogy mit fogok érezni. Az a jövő zenéje, a mostani pillanat a legfontosabb.

Jasper nem sokkal később úgy döntött, haza megy, én pedig ott maradtam egyedül. Nem sokkal utána jött Edward.

Az aznap éjjel tele volt mély érzelmekkel, szenvedéllyel, szeretettel... és bizonygatással. Be akartam bizonyítani, hogy én szeretem Őt, csak Őt, mindörökké.

Nem tudom, kinek akartam jobban bebizonyítani, Edwardnak szavak nélkül, vagy magamnak... De tény, hogy így volt.

Álmomban Edward és Jasper értem harcoltak, és én hiába kiabáltam, ordítottam, nem álltak le. Nem tehettem semmit. A végére mindketten meghaltak, és én egyesegyedül maradtam az erdőben, zokogva. Az egészben talán az kavart fel a legjobban, hogy mennyire valóságos volt. Átéltem minden egyes érzést, és főleg a vége volt ijesztően valóságos.

- Minden rendben, kedvesem?- kérdezte Edward, mikor éjjel végre valahára felébredtem. Mondtam volna, hogy igen, de akkor hazudtam volna. Viszont beszélni sem akartam neki az álmomról, mert féltem, hogy elveszítem, akár az álmomban. Azt nem élném túl.

- Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el- suttogtam a bőrébe. 

- Persze, hogy nem hagylak el, hisz... szeretlek- mondta ki. Melegséggel töltötte el a szívem.

- Szeretsz?- szipogtam.- Én is szeretlek. Nagyon, nagyon... örökké. Bármi történjék is- ígértem neki. Valóban így éreztem. Hiába volt ott Jasper is, Edward iránt a szerelmem tartós és igazi, csak gyenge vagyok ahhoz, hogy el tudjam veszíteni Jaspert, de Edward elvesztésébe belehalnék.

- Mi történt?

- Nekem elég, hogy megígérted az örök szerelmed. Ettől megnyugodtam- mondtam, és valóban így éreztem.

Így, összebújva Edwarddal aludtam el újra, és most már nyugodtabb álmom volt, magamat láttam Edwarddal egy réten, kettesben. Ő egy öltönyben volt... én pedig egy menyasszonyi ruhában.

Mikor felkeltem, teljesen biztos voltam benne, hogy ez valahol a jövőben benne lesz. Benne kell lennie. 

A napok teltek, de Jasperrel nem akartam többé találkozni. Nem szabad vele lennem, mert Edward a mindenem.

A garázsban voltam éppen, az autóm hátsóülésén ültem, és cigarettáztam. Füves cigi. Nem oldja meg a gondokat, de segít egy kicsit kikapcsolódni és a kérdéseket is elfelejtem.

Kezdett hatni az anyag. Kicsit fura volt, mert már nagyon régen nem csináltam ilyet, utoljára évekkel ezelőtt Félixxel, Demetirvel és Jane-nel. Fura, de ha megfelelő a mennyiség, hat a vámpírokra is.

Valahonnan előbukkant Jasper. Ó a fenébe, mindig a legjobbkor.

- Bella?! Te kiütötted magad?- hüledezett. Ó Istenem... mit parázik? Csak egy nyomorult szál cigi. Megkínálom Őt is.

- Kérsz? Hat ám rád is majd- kacsintottam. Jasper először vonakodott, de aztán csak beleegyezett.

Néztem, ahogy elszívja, majd lassan kezdi Ő is "jól" érezni magát.

Nem is tudom hogy történt, egyszer még együtt vihogtunk, aztán megcsókolt, átölelte a nyakamat, én pedig Őt...

Különösebben nem fűznék hozzá semmit. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk! Sajnos ide nem jutott időnk novellát írni... :/
Daphne&Lily :) 

6. Fejezet

6. Fejezet

Szörnyű bűntudatom volt, minden alkalommal, amikor Jasper-rel titokban találkoztunk, de nem tudtam nem elmenni. Igen, azóta a találkozás óta a réten, 2-3 naponta találkozunk ott. Mindezt feltűnés nélkül, ugyanis idáig senkinek sem tűnt fel. Nem tudom, Jasper mit mond otthon, de én próbálom arra az időre tenni a találkáinkat, amikor nem éppen Edward-dal vagyok. Alice pedig pont azóta a nap óta rágja a fülem, hogy meséljem el, hogy mi történt Edward és köztem. És mivel már kezdem feladni, hogy húzzam halasszam a dolgot, ezért megbeszéltük, hogy ma elmondom neki az erdőben, hogy ne mi legyünk a fő téma a családban...

Nem vagyok túlzottan felvillanyozva ettől a beszélgetéstől. Bár imádom Alice-t, de akkor is, ez a mi magánügyünk, de mégis csak a legjobb barátnőm, neki csak el kell mondanom. Megérkezve a Cullen-villába Edward-ot egy lágy csókkal köszöntöttem, ugyanis ma nem töltötte nálam az éjszakát. Alig, hogy elváltunk egymástól Alice már el is kezdett kiráncigálni az erdőbe, nem akartuk, hogy bárki is meghalljon minket. Elég messzire bementünk az erdőbe, majd leültünk egy farönkre. Bár ez igazából egy vámpírnak nem nagy távolság, de hát...
- Na? - nézett rám izgatottan, mint egy pletykás csaj a suliban, aki a legújabb híreket várja.
- Mire is vagy pontosan kíváncsi? - kérdeztem, félve a választól.
- Mindenre - vágta rá gondolkodás nélkül.
- Nos hát, voltunk moziba, megnéztünk egy egész jó filmet, aztán elvitt vacsizni, ez olyan kedves volt tőle. Aztán egy csomót beszélgettünk mindenről otthon. Remek nap volt- mosolyogtam az emlékeken, és reméltem, hogy Alice beéri ennyivel, de ezen reményem sajnos hamar szertefoszlott.
- Egész éjjel csak beszélgettetek, és ezért nem jött haza? - húzta fel szemöldökét hitetlenül.
- Hát, nem egészen- mondtam zavartan.
- Akkor, akkor? - siettetett csillogó szemekkel.
- Hát, véletlenül rányitottam, amikor fürödni akart... - feleltem, és éreztem, ahogy arcom érett paradicsommá változik.
- Ééés? - toporzékolt, mint egy kisgyerek.
- És hát megtörtént na! - mosolyogtam, erre ő halkan felsikkantott.
- Na és milyen volt?
- Nagyon jó volt. És reggel is olyan kis édes volt- haraptam számba, ahogy megjelent néhány  részlet, és elfordultam Alice-től, de ekkor megpillantottam egy ismerős arcot az egyik fán. Dühösen, feketén izzó szemébe néztem, és vártam, mit reagál, de Jasper csak megfordult és visszament. Kicsit aggódtam, hogy nem csinál-e valami hülyeséget dühből. De mivel drága barátném nem vette észre őt, ezért még egy darabig beszélgettünk, majd mi is visszamentünk a házhoz, de a ház előtt megdöbbentő látvány fogadott. Jasper és Edward harcoltak.


Hirtelen öntött el az aggodalom, nem tudtam, mégis mi folyik itt. És hirtelen, csak egyetlen dolog jutott eszembe, hogy azért verekedtek össze, mert kitudódtak a titkos találkozóink. Nem akartam, hogy bármelyiküknek is bántódása essen, főleg nem miattam.
- Mégis mi folyik itt? - kérdeztem kicsit sipítozós hangon, erre mindkét fiú rám kapta a tekintetét és elmosolyodtak. Most komolyan, ebben mi olyan mulatságos? Vagy csak én nem értem a viccet?
- Édesem, csak játszunk- jött ide hozzám Edward és lágyan megcsókolt.
- Játszatok? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, és megöleltem.
- Igen, csak játék-  húzta ajkait féloldalas mosolyra.
- És miről szól a játék? Melyikőtöknek esik baja előbb? - tettem csípőre kezem és durcásan néztem rá.
- Nem Bella, addig folytatódik a játék, míg egyikünk fel nem adja- magyarázta Jazz rám mosolyogva.
- És ebbe mégis mi a lényeg? -értetlenkedtem, mert most komolyan, ebben mi a jó? Oké, azt értem, hogy vannak, akik imádnak harcolni, mint otthon Félix és Demetri, de hogy ők is ilyenek! Ezen jót mosolyogtam, ugyanis otthon mindig én vagyok az ellenfelük, részben, mert általában nekem van idegzetem a hülyeségeikhez, részben pedig, mert jómagam is egész jól tudok harcolni.
 
- Min mosolyogsz? - nézett mélyen szemembe Edward.
- Semmin Drágám, csak eszembe jutottak a "testvéreim" - erre érdeklődés csillant párom szemében.
- És honnan jutottak eszedbe?
- Arról, hogy ők is imádnak harcolni és ahogy látom ti is- nevettem.
- De nem azt mondtad, hogy csak egy nővéred van? - kérdezte Ed.
- De igen, de van három bátyám, vagyis csak olyanok, mintha a tesóim lennének, legalábbis jobb esetekben- nevettem.
- És rosszabb esetben?
- Rosszabb esetben idegesítő hülyék- doromboltam hozzá bújva. Mindketten megfeledkeztünk a többiekről, míg egy fa ki nem dőlt nem messze tőlünk. Erre mindketten felnéztünk, és fánál Emmet ült, ezért a másik irányba néztünk és megpillantottuk Jasper önelégült képét.
- Na akkor folytatjuk Edward, mert Emmett most nem tud lekötni? - nevetett.
- Persze tesó- egyezett bele.
- Hajrá Drágám! - csókoltam meg és mosolyogtam rá. Rögtön folytatták is a harcot. Most már nyugodtan figyeltem, ahogy védekeznek és támadnak. Edwardon látszott, hogy ő a gyorsaságára és a képességére támaszkodik, de Jasper viszont sokkal taktikusabbnak látszott, jobban tudott védekezni. Volt benne valami veszélyes, ahogy mozgott, mint egy ragadozó, nem mintha nem lenne az, hisz vámpír... Végül is Edward a földre szorította Jaspert és már állt volna fel, mint aki jól végezte dolgát, de Jasper hirtelen a karjánál fogva arccal a földbe nyomta.
 
- Én nyertem öcskös- nevetett és elengedte őt, én pedig Edwardhoz siettem.
- Jó voltál, csak nem figyeltél oda rá- mosolyogtam és lesimítottam arcáról a földet.
- Várjunk csak, amióta itt vagy nem is harcoltunk! - nézett rám Emmett, persze, ki másnak tűnt volna fel? Csak Ő figyel oda ilyen hülyeségekre. És amúgy is, egy lánnyal harcolni? Amúgy is tudatában van a képességeimnek, na de ilyet?
- Nem, miért is?
- Mert ezzel beavatnánk a családba. Egy kis bunyóval- dörzsölte tenyerét. Jasper és Edward is rám kapta a pillantását.
- Milyen igaza van Emmett-nek!- mosolygott rám aranyosan Jasper. - Mondd csak, nem állnál ki ellenem? - kicsit féltem, attól, hogy mi lesz, ha elfogadom. Ugyanis harcban is van szenvedély, ahogy Demetri mondaná ...
- Hé! Hagyjátok békén Bellát! - szólt rájuk kedvesem.
- Rendben- csúszott ki a számon. Így már kénytelen vagyok vállalni a kockázatot ...

Kíváncsiak vagyunk vajon mit gondoltok mi sülhet ki ebből a kis harcocskából Jazzy és Bella között. Na mire tippeltek? 
puszi: Daphne és Lily

5. fejezet

5. fejezet

 ... egy hideg kéz ért az enyémhez, és erőteljesen húzni kezdett. Ó, miért mentem én késve az órára? Akkor most nem az üres folyosón bolyonganék... Jasperrel? Jézusom, ennek nem lesz jó vége. De mégis olyan jó, mikor hozzám ér...

- Jasper, hagyj békén, kérlek!- könyörögtem, rángattam a karom, de nem engedett el. Végül feladtam. Ezen úgyis túl kell esni, nem bujkálhatok örökké.

- Rendben, csak azt mondd meg, hogy hová viszel- kértem lemondóan.

- Mit szólnál az erdőhöz?- kérdezte egy aranyos, kisfiús mosoly kíséretében. Szívem nagyot dobbant, és fel is gyorsult. Isten az égben, te kínzol.

Ezután nem is nagyon ellenkeztem neki. Mikor az erdőbe értünk, szembe fordult velem. Ugyanúgy elmosolyodott, ahogy az előbb is, mire ugyanaz volt a reakcióm. Elpirultam. Körbe pillantottam magam körül, hátha találok valamit, ami el tudja terelni a figyelmemet, de semmi különös nem volt, így hát leültem a földre a színes levelek közé. Szeretem az őszt, mert nagyon szép évszak.

- Nos, miért rángattál ki ide?- kérdeztem, mikor lenyugodtam.

- Csak hogy megkérdezzem, hogy mi van köztetek Edwarddal- közölte magától értetődően.

- Normális párkapcsolat.

- Szóval neki adtad magad?- kérdezte szomorúan. A földet fixírozta, én pedig hirtelen nem tudtam mit felelni.

- Igazából... semmi közöd hozzá.

- Tényleg?- kérdezte. Olyan gyorsan mozgott, hogy alig érzékeltem, mikor mozdult és fölém került. A kezeivel támaszkodott a földön, hogy ne nehezedjen annyira rám, majd minden előzmény nélkül száját az enyémre nyomta. Eleinte ellenkeztem, majd újból elgyengített az a gyengéd, aranyos csók, amit adott nekem. Az akaraterőm abban a pillanatban szertefoszlott, és másra nem tudtam gondolni,  csak Jasperre, és amit éppen csináltunk. Kezeimet automatikusan a nyaka köré fontam, Ő pedig az oldalamat simogatta, majd egyszer csak elkezdte felfelé tűrni a felsőmet. Már szinte teljesen levette rólam, mikor egy kéjes sóhajt hallattam..., majd hirtelen kaptam észbe, pont mint az első alkalommal. Fejbe vágott, hogy mit készültem csinálni vele.

- Te mocskos disznó- sziszegtem felé, miközben magamra kaptam a pulóverem.- Csak a testem kell neked, mi? De ez az, amiből nem kapsz!

- Tévedsz- hajolt újból közelebb, de most nem részegített meg a közelsége. Egyszerűen ellöktem magamtól, és hátrébb léptem. Mi az, hogy tévedek? Csak én tudom, hogy nem leszek az övé...
- Szerinted tévedek?- vontam fel a szemöldököm.
- Mármint nem arra mondtam hogy tévedsz... Hanem hogy nem csak a tested érdekel- jött zavarba rögtön. Aztán elnevettem magam. A helyzet abszurdságán.
- Nevetségesek vagyunk, de főleg te.
- Ezt hogy érted?- kérdezte.
- Hát úgy, hogy a... fiúm a te öcséd és a legjobb barátnőm a te párod. És te egyfolytában engem... hát szóval engem csókolgatsz. Szokj le róla, jó?
- Nem tehetek róla... Mióta megláttalak, Alice nem érdekel.
- Akkor keresd a társaságát- javasoltam, mire megint úgy mosolygott rám. A térdem megroggyant. Lehet, hogy Edward a szerelmem, és imádom, ha velem foglalkozik, de Jasper másképp hat rám. Őt nem szeretem annyira, viszont úgy vonz engem, mint a mágnes.
Már éppen összeestem volna- megjegyzem ezt mind egy mosollyal érte el...-, mikor megéreztem a kezeit. A bőröm bizseregni kezdett, ahol hozzám ért. Lesütöttem a szemem.
- Haza megyek!- jelentettem ki, mert elég cikis volt a helyzet.
- Oké. Mit szólnál egy találkozáshoz?- kérdezte szégyenlősen. Annyira aranyos, de nem szabad elvarázsolnia... egy kis hang a fejemben azt suttogta, hogy már megtette.
- Re..... Ha nem tudnád, Edward párja vagyok- mondtam inkább, mert tulajdonképp a 'Rendben' jött a nyelvemre.
- De egy találkozás nem jelent semmit, csak megismerjük egymást.
- Nem hiszem, hogy...
- Gondold át. Ha mégis úgy döntenél, hogy van kedved hozzá, akkor gyere az ahhoz a réthez, ahol egyszer már jártunk együtt a családdal- kacsintott rám, mire megint feldübörgött a szívem, de inkább elindultam a parkoló felé.


Délután azt mondtam Edwardnak, hogy vadászni megyek, de úgy döntöttem, hogy elfogadom Jasper ajánlatát. Akartam, hogy velem legyen. Hiányzott.
Nem akartam szagnyomot hagyni, hiszen akkor követhettek volna, és gondosan be is kapcsoltam a pajzsomat, majd Jasper köré is vontam. Tehát kocsiba ültem, és elindultam arra.
Mikor odaértem, Ő még nem volt ott. Felültem a motorháztetőre, és úgy vártam. Hamarosan meg is érkezett.
Sok mindenről beszélgettünk sötétedésig, elmesélte nekem a múltját, és én is meséltem neki részleteket az enyémről. Teljesen másnak tűnt, olyan emberinek.
Aztán nem is tudom hogyan történt, én az autó oldalának voltam támaszkodva, Ő pedig előttem állt. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és ajkaink újból találkoztak. Nem volt benne semmi követelőző, csak lágy volt, és tele volt elfojtott érzelmekkel, szenvedéllyel.
 Magamhoz öleltem mindkét kezemmel a hátánál, Ő pedig a nyakamat ölelte...
Nem ellenkeztem, csak átadtam magam a pillanatnak, és élveztem a csókunk varázsát, a bizsergést, ami átjár.
Percekig, talán órákig voltunk így, néha-néha elszakadva egymástól levegőt venni, majd  a homlokát az enyémnek döntötte. Az egész olyan romantikus volt, hogy belesajdult a szívem, mikor arra gondoltam, hogy haza kell mennem. Még jobban szorítottam magamhoz, és nem is állt szándékomban elengedni, de aztán kénytelen voltam.
- Haza kell mennem...- sóhajtottam bánatosan.
- Nekem is- közölte. Úgy éreztem hirtelen magam, mint egy aljas áruló. Úgy éreztem, megcsaltam Edwardot. 

A nevem Daphne, és valószínűnek tartom, hogy utáltok. Ezt a fejezetet én írtam, és bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem hoztuk előbb :$ Én csak hétvégén jutok géphez, Lily meg... hát Ő Lily, és így szeretjük, feledékenyen :D
Annyira nem lett jó, de háát... :))  Szóval itt a fejezet. xD Szokjátok meg, hogy bármiről tudok órákat beszélni, még egy egyszerű dologról is.
Daphne&Lily