16. fejezet

16. fejezet

A megdöbbenés után kezdett derengeni valami erről a férfiról. A húgomra kaptam a fejem, akin ugyancsak a felismerés jeleit láttam.

A szemem sarkából észrevettem, hogy apa ugrani készül- igen, apának szólítottam!-, ezért megragadtam a karját.

Nyugtalanul meredtem Aaron-ra.

Ő csak hűvös nyugalommal mért végig minket. Pont mint régen. Az egyetlen, amit megtanultam róla, hogy mindig ilyen, akármi történjen. Egyszer láttam egy filmet, amiben a gyilkos teljesen így viselkedett, és azóta mindig Ő jut róla eszembe, noha alig lehettem egy éves, mikor megnéztem.

Először nem jött ki hang a torkomon, majd mégis sikerült megszólalnom. Az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem:

- Eleanor hol van?

Eleanor az Ő felesége, aki pontosan az Ő ellentéte: csupa szív, érzelmes, anyáskodó. Nem sokat találkoztam vele, de gyerekkorunkban sokszor vitt el minket vidámparkba. Szerettük a hármasban töltött időt.

- Nem tudom.

Victoria meglepetten nézett rám. Én valahogy számítottam erre.

- Ti ismeritek egymást?- kapkodta anyu a fejét közöttünk.

- Igen, Aaronnak elég sokat volt dolga a Volturival- mondtam még megelőzve Őt.

- És ki az az Eleanor?- kérdezte gyanakodva.

- A felesége- sziszegtem rá a férfira.

Nem tudom, hol hagyta, de remélem, hogy nem esett baja.

- Hogy kicsoda?- visított anya.

- Hát persze, hogy nem beszéltél neki róla. Mi van vele? Meguntad, hogy veled ellentétben Ő nem egy jégtömb?!

De Aaron csak ráérősen tekintgetett rám. Anya lerázta magáról a kezeit.

- Gyerekkorodban nem volt így felvágva a nyelved- jegyezte meg.

- Te viszont semmit sem változtál. Mindig ilyen voltál, és jobban tennéd, ha elhúznád a csíkot anyu mellől. Hidd el, Ő nem neked való. Emlékezz csak a múltadra- vigyorogtam rá gonoszan. Aaron tipikusan az az ember, akibe szívesen belerúgok még egyszer.

Az arca megrándult.

A társaság néma csendben ült, és kettőnk között váltogatta a pillantását. Anya elhátrált a férfi mellől, és Charlie meg akarta ölelni, de tőle is elhúzódott.
Aaron pedig néma csendben állt.

Valamivel később, mikor kezdett kényelmetlenné válni a csend, a feszültség pedig tapintható volt, Edward gyengéden maga felé fordított. A testem megrándult, mire gyengéden felemelt, és elindult a kijárat felé. Elkaptam Jasper pillantását- sajnálkozó volt, de lobogott benne a szerelem. Victoria és James követett minket, de más inkább nem jött velünk. Nem akartam ránézni anyára, apára sem, mert egyszerűen nem bírtam elviselni, ami történt.
Olyan sokszor elképzeltem, hogy mi történne, ha anya egyszer mégiscsak felbukkanna, apával együtt, és mi történne. De ez teljesen más volt, úgy éreztem, valahogy elromlott minden.
Edward haza vitt, a mi házunkba. Közben eleredtek a könnyeim, és eláztatták az ingét. Egyenesen a szobámba vitt, lefektetett az ágyra, majd mellém feküdt.
Victoria és James a nappaliban maradt.

Másnap reggel valamivel nyugodtabban ébredtem. Egyrészt, mert Edward a karjaiban tartott egész éjjel, másrészt mert így kipihenten jobban átgondoltam a helyzetet és rájöttem, hogy a családom mindig is szét volt esve.
Meg akartam csókolni Edwardot- de amikor kinyitottam a szemem, elkapott a hányinger, és alig értem el a fürdőszobát.
Edward riadtan jött utánam, és tartotta a hajam. Nem akartam, hogy itt legyen és így lásson. Biztosan rosszat ettem.
Mikor végeztem, fogat mostam és megpróbáltam nem Edward szemébe nézni, de Ő maga felé fordított.
- Mi a baj?- kérdezte aggodalmasan.
- Nem tudom, lehet hogy a sok stressz.. vagy valami olyat ettem.
Annyiban hagytuk a dolgot. Edwardot haza küldtem, hogy egyedül lehessek egy kicsit. Valamivel később Victoria kopogtatott az ajtómon.
- Bejöhetek?- dugta be a fejét.
- Persze.
Nem szólt semmit, amíg leült velem szemben az ágyamra, majd mikor egy magasságba kerültünk, szélesen elmosolyodott. Nem tudtam mire vélni hirtelen jött jókedvét.
- Mondanom kell valamit- mosolygott.

Ééééééééééééés friisss. Bocsi, hogy kb. 2 hétig nem volt, de hát.. :S
Puszi
Daphne&Lily